Simicskó István: A legfontosabb téma a háború és a béke kérdése

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben kiemelte: a napjaink legfontosabb témája a béke kérdésköre, hiszen az ukrajnai háború kitörése óta sok-sok ezren haltak meg, hatalmas emberi és anyagi kár keletkezett, az erőszakspirál pedig egyre csak mélyül.

Simicskó

Elmondta: a legbölcsebb a magyar álláspont, amelyik a béke pártján áll, ám egyes NATO-tagállamok politikusai Oroszország térdre kényszerítéséről, néhányan a megsemmisítéséről beszélnek. Hozzátette:

ezek hajmeresztő gondolatok, hiszen ha a konfliktus atomháborúvá eszkalálódik, akkor az az emberiség végét jelenti.”

A magyar kormányt támogatjuk a békepárti álláspontjában – fogalmazta meg frakciója álláspontját a képviselő.

Válaszában Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kiemelte: a kormány elítéli az agressziót, kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, és nem ismeri el a megszállt területeken tartott népszavazások eredményét, ahogy elismeri Ukrajna önvédelemhez való jogát is, ám más ország érdekeit nem helyezhetjük a sajátunk elé.

Hozzátette: ez nemcsak a kormány, hanem a magyar emberek álláspontja is, éppen ezért kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy kimaradjunk a háborúból. Mint mondta, 80 éve nem volt olyan nagy egy világháború kitörésének esélye, mint most.

A szomszédaink számíthatnak ránk”

– hangsúlyozta az államtitkár, aki annak a reménynek adott hangot, hogy a békepártiak június 9-én egyértelmű irányt mutatnak a brüsszeli vezetésnek.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!