Gábor J. Dzsingisz a Barankovics-emlékérem idei kitüntetettje

A Kereszténydemokrata Néppárt országos választmányának ülésén adták át az idei Barankovics-emlékérmet. Az emlékérem odaítéléséről a KDNP elnöksége és a Barankovics István Alapítvány kuratóriuma dönt, és azokat ismerik el vele, akik Magyarország fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítésért kiemelkedő munkát végeztek. Az elismerést idén Gábor J. Dzsingisznek ítélték oda, aki Semjén Zsolttól, a KDNP elnökétől és Mészáros Józseftől, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnökétől vette át a kitüntetést.

 

 

Gábor Dzsingisz 1940-ben született, tizenhat éves volt, amikor édesapja a várható megtorlás elől Nyugatra menekítette a családot. Hollandiában katolikus középiskolában, majd katolikus egyetemen végezte tanulmányait, s húszas éveiben már aktív közéleti szerepet játszott.

Egyetemének politikai és társadalomtudományi egyesülete, a Magyar Pax Romana, valamint Magyar Egyetemek és Főiskolák Egyesületeinek Szövetsége (MEFESZ) Nemzetközi titkársága - ezirányú tevékenységének néhány kiemelkedő állomása.

 

1965-ben doktorált, s hat éven át a holland Gazdaságügyi Minisztériumban dolgozott. 1972-ben kezdődött önkormányzati munkája. Itt is eredményes, Hága polgármesterének kabinetfőnöke, majd 1983-tól Haaksbergen polgármestere.

 

1990-ben nemcsak Magyarországon voltak nagy változások, hanem Gábor Dzsingisz életében is: államtitkár lett a Mezőgazdasági Minisztériumban, felügyelete alá tartozott a természetvédelem. A magyarországi változásokra gyorsan reagált. Mivel azon idegenbe szakadt magyarok közé tartozik, aki az évek múltán is akcentus nélkül beszéli anyanyelvét, intenzíven közvetít pártja a CDA és a magyar kereszténydemokrata irányultságú pártok között, és elsődleges szerepe van a KDNP és a CDA kiemelkedően erős barátságának kialakulásában. Segítségével indul meg a KDNP önkormányzati képviselőinek, polgármestereinek hollandiai továbbképzése.

 

1994-ben a CDA és a KDNP is ellenzékbe szorul. Az államtitkárból parlamenti képviselő lesz, aki továbbra is közelről figyeli a Magyarországon történteket. A KDNP szerencsétlen belviszálya idején próbálja megértetni, hogy a kereszténydemokrácia és a jobboldali radikalizmus között nem lehet átjárás.

 

A kilencvenes években Gábor J. Dzsingisz személyes élete és a KDNP érdekes párhuzamos pályát fut. Akkor államtitkár, amikor a KDNP története folyamán először kormányon van, akkor ellenzéki képviselő, amikor a KDNP is ellenzékben van, és akkor kerül ki a holland parlamentből, amikor Magyarországon is megszűnik a KDNP parlamenti párt lenni.

 

Azt a tapasztalatot, amellyel Gábor Dzsingisz rendelkezik, az új holland kormány is kamatoztatni akarta, s a volt ellenzéki képviselőből diplomata lesz. Budapesti székhellyel, de az egész régióra kiterjedő munkakörrel foglalkozik a mezőgazdasági ügyekkel, abban az időszakban, amikor hazánk is az Európai Unió tagja lesz. Szolgálati ideje tehát érinti az első Orbán-kormányt, majd a Medgyessy és a Gyurcsány kormányt is. Ekkor kezdett feljegyzéseket készíteni a vele történtekről, ami Európába – Félútoncímmel azóta meg is jelent.

 

A magyar kereszténydemokrácia hálás lehet Gábor J. Dzsingisznek a már említett hollandiai továbbképzésekért, a nyugat-európai kereszténydemokráciába valló bekapcsolódásunk folyamatos segítségéért, a nehéz időkben való mellénk állásért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!