A magyarság megmaradásának záloga az anyanyelvi oktatás

A magyarság megmaradásának záloga a magas színvonalú anyanyelvi oktatás – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Ráckevén.

kdnp.hu – MTI

Szilágyi Péter a Pest megyei településen köszöntötte az Így tedd rá! második pedagógus tábor és továbbképzés magyarországi, erdélyi, felvidéki, ausztriai, németországi és amerikai magyar pedagógus résztvevőit.

Az Így tedd rá! program 2010 óta Magyarország vezető népi játék-, illetve néptáncmódszertani programja, amelynek programgazdája Balatoni Katalin neveléstudományi kutató és néptáncpedagógus.

A helyettes államtitkár a több mint száz részt vevő előtt felidézte Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus gondolatait: „meg kell tanítani a gyermekeknek azt, hogy önmagukért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyermekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívásokat jelentő helyzeteket”.

Szilágyi Péter elmondta, hogy a külhoni régiókban és a diaszpórában dolgozó pedagógusok sokkal nehezebb helyzetben vannak anyaországi kollégáiknál, mivel nekik a többségi nemzettel való versenyben is helyt kell állniuk. A diaszpórában pedig sokszor önerőből kell megteremteni a tanításhoz szükséges feltételeket – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a kormány hálás minden magyar pedagógusnak, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt, aki a jövő generációinak nevelése mellett a magyarság ügyét, a nemzeti hagyományok átadását is felvállalja.

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy mivel államtitkárságuk fő működési területe az anyaországon kívüli magyarság, igyekszenek mindenben a külföldön dolgozó pedagógusok segítségére lenni; 2012 óta kiemelt éves tematikus programok keretében támogatják a külhoni oktatási feladatokat.

Kitért arra is, hogy 2015-ben és 2016-ban 104 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatta az államtitkárság. Legújabb óvodafejlesztési programjuk keretében pedig a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatást kívánják színvonalasabbá tenni.

A diaszpóra magyarságának oktatásfejlesztéséről szólva a helyettes államtitkár elmondta, hogy e területen is megtették a kezdő lépéseket: kérdőíves felmérést készítettek, hogy általános képet kapjanak a világban működő magyar vasárnapi iskolák fejlesztési igényeiről. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!