Seszták Miklós: a szervezésre jutó rövid idő volt a legnagyobb kihívás

A vizes vb egyik legnagyobb kihívása a szervezésre jutó rövid idő volt – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke hétfő este az M1 aktuális csatornán. A FINA mind a világbajnokságot, mind a masters-vb-t minden idők legjobb ilyen típusú rendezvényének ítélte.


Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minisztere, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A kereszténydemokrata miniszter emlékeztetett, mindössze két évük volt a magyar szervezőknek olyan világversenyt rendezni, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), a sportolók és a nézők is elégedettek legyenek.

A világbajnokságon 2800 versenyző volt jelen, ennek a többszöröse vett részt a masters-vb-n, és csak az utóbbiak mintegy 20 ezer nevezést adtak le; ezt nem volt könnyű összehangolni – mondta.

Elhangzott az is, hogy a FINA mind a világbajnokságot, mind a masters-vb-t minden idők legjobb ilyen típusú rendezvényének ítélte. Ezzel kapcsolatban miniszter azt mondta, a helyszínek és a szervezés mellett a magyar szurkolók teljesítménye is hozzájárul a sikerhez. A szervezők nevében ezért a szurkolóknak jelképesen átadott egy aranyérmet, amelyet a Duna Arénában állítanak majd ki. Az érmet a műsorban be is mutatták.

Szólt arról is, a szurkolók mellett az önkéntesek munkája is hozzájárult a sikerhez, ők – több mint 3000-en – 31 ezer nyolcórás műszakot teljesítettek a világverseny alatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!