Archívum

  • A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán alapuló közvélemény-kutatás során a válaszadók 90 százaléka igennel felelt az azzal kapcsolatos kérdésekre – mondta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztérium  oktatásért felelős államtitkár a Borsod megyei Edelényben. A kereszténydemokrata szakpolitikus hangsúlyozta: értékalapú tanterv született, amely szakított az oktatásirányításban az értéksemleges megközelítéssel.

  • A Kereszténydemokrata Néppárt az élet pártján áll, és azt vallja, hogy az abortusz egy emberi élet kioltása. A jelenlegi magyar viszonyokat figyelembe véve tudomásul vesszük azt a tényt, hogy a társadalom azt a védelmet tudja nyújtani egy kezdődő életnek, amelyet a hatályos magzatvédelmi törvény rögzít – olvasható a párt közleményében. A Kereszténydemokrata Néppárt visszautasít minden olyan vádat, amely azt a látszatot kelti, hogy az élet melletti kiállás – a törvényben rögzített kereteket felrúgva– az abortusz szigorítását jelenti.

  • Mindannyiunk dolga hitet tenni amellett, hogy Magyarország minden jóakaratú ember otthona – hangsúlyozta  Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány megújított kuratóriumának alakuló ülésén. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes levélben üdvözölte az eseményt, amelyben többek között kifejtette: a sokszínűség nélkül nem lehetséges a társadalmi megújulás.

  • Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség álláspontja  szerint nem támogatható azoknak eljárásoknak a bevezetése, amelyek azt a látszatot keltik, hogy az élet megszakításához elegendő néhány tabletta bevétele. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Simon Beatrix, a családbarát munkacsoport képviselője hangsúlyozta: nem értenek egyet azzal a szemléletmóddal, amely az abortuszt egyfajta fogamzásgátlási módszernek tekinti.

  • Tóásó Elődöt több mint armincnyolc hónapja tartják fogva a bolíviai hatóságok bírósági ítélet nélkül. Hogy az ellene felmerült vádak igazak-e vagy sem, annak a büntető eljárás során kell kiderülnie, de fogva tartásának körülményei miatt nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség. Ennek érdekében latin-amerikai, ír és horvát nagykövetségek képviselői is részt vettek az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén, amelyet Lukács Tamás vezetett.

  • Egy olyan országban, ahol évente eltűnik egy közepes városnyi ember, az abortusz semmilyen új formájának bevezetése nem indokolt – fogalmazott az abortusztabletta körül kialakult helyzetről Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt egészségügyi szakpolitikusa. Hangsúlyozta: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az emberi élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

  • Sokat hibázott az elmúlt két évben a kormánytöbbség, de ezek jó része kommunikációs hiba volt – fejtette ki Nagy Andor, az Országgyűlés magyar-német baráti tagozatának elnöke kedden Berlinben. A KDNP-s politikus a német-magyar barátsági szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából a berlini magyar nagykövetségen rendezett ünnepség keretében tartott pódiumbeszélgetésen hangsúlyozta: a kormányoldal túl későn ismerte fel, hogy nem magyarázza el kellőképpen, mit miért tesz.

  • Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ünnepségen úgy fogalmazott: a Székely himnusz a Szózat és a Himnusz mellett „harmadik nemzeti imánkká vált", nem jogi aktussal, hanem azért, mert az egyetemes magyarság és a székelység annak fogadta el.

  • A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslat általános vitájára került sor az Országgyűlésben. Aradszki András, a KDNP vezérszónoka szerint a tranzakciós adó bevezetése a következetes adópolitikát segíti elő, amely a munkát terhelő adók csökkentésének forrását a fogyasztási típusú adók emelésével teremti elő. Tarnai Richárd napirend előtti felszólalásában Tormai Cécile és Horthy Miklós emlékművének megrongálására hívta fel a figyelmet. 

  • Mivel a szerb és a magyar érdekek sok ponton egybeesnek, Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy Magyarország a vasárnapi szerbiai államfőválasztáson győztes Tomislav Nikoliccsal is megtalálja majd „az együttműködés sikeres hangját és témáit". Magyarország egy olyan ország, amely bár sok nehézséggel küszködik, „de mindenki látja, hogy tele van életerővel, mindenki látja, hogy jelentős ország maradunk: szívesen is működnek velünk együtt".

  • Magyarországon nem kerül forgalomba az abortusztabletta – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfő este. Elmondta azt is, hogy a készítmény regisztrálása nemzetközi kötelezettség volt, de a további eljárást tekintve az egyes tagállamok a saját hatáskörükben járnak el. Harrach Péter hétfőn azt nyilatkozta: megnyugtató a KDNP számára, hogy az államtitkárság felelősen gondolkodik a kérdésről.

  • Három éven át évi félmillió dollárt ajánl fel Magyarország az afgán biztonsági erők finanszírozására – erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök a NATO 25. csúcstalálkozóján, Chicagóban, ahol bejelentette azt is: Magyarország részt fog vállalni a balti államok légvédelmének biztosításában. Az afganisztáni felajánlásról a magyar kormányfő újságíróknak azt mondta, ez egy reális tehervállalás – amely 2015-től 2017-ig összesen másfél millió dollárt jelent –, és igazodik Magyarország gazdasági állapotához.

  • A Kereszténydemokrata Néppárt az abortusztabletta bevezetését olyan cselekménynek tartja, amely kiterjeszti az életellenes fellépés lehetőségét – mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője sajtótájékoztatón, ahol elhangzott: a KDNP az abortusz minden formáját ellenzi. Leszögezte: a KDNP a tablettát mint egyik módszert veti el, mert a kereszténydemokraták elvi okokból elleneznek minden olyan cselekményt, ami az élet ellen irányul.
     

  • Zálogba adott országként jellemezte Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a chicagói Szent István-templom épületében, helyi magyarok előtt tartott beszédében, amelyben szólt arról is: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választáson. A kormányfő azt mondta, hogy 2010-ben, a kormányváltáskor Magyarország rosszabb gazdasági helyzetben volt, mint Görögország

  • Honunkban – az UNICEF Magyar Bizottsága elnevezésű egyesület jóvoltából – a kandi kamera bevonult a tudományos kísérletek eszközei közé. A beugratós játék ősi módszerével azt kívánták tesztelni, milyen mértékű a közöny fővárosunk lakosságának körében. Mint kiderült, és mint a Magyar Nemzet május 5-i száma erről tudósít, az eredmény „sokkoló”. Ezer emberből mindössze kilencen tanúsítottak némi érdeklődést és emberi részvétet egy tragikus kifejlettel fenyegető jelenséggel szemben.

  • Alaposan felgyorsult a Taláros Testület tempója. Íme: legutóbbi és eljövendő döntései sorozatban. Sokak szerint az ombudsman is megtáltosodott. Ezúttal azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy vizsgálja meg a választási eljárásról szóló törvény azon rendelkezését, amely jelöltenként egymillió forintban maximálja az országgyűlési képviselők választása során felhasználható összeget.

  • Felavatták a cigányság felemelkedéséért munkálkodó Sója Miklós görögkatolikus pap tiszteletére emelt emlékhelyet az esperes születésének századik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon. A hodászi magyar és roma hívek által emelt ikonoszlopot Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke áldotta és szentelte meg. Az ünnepség keretében utcát neveztek el Sója Miklósról.

  • A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a nehéz költségvetési helyzet – minden politikai szereplő részéről is áldozatokat kívánva – indokolhatja a pártoknak járó állami támogatás átmeneti módosítását. A kisebbik kormánypárt sajtóirodája ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy a pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését javasolta Orbán Viktor, kormányfő.

  • Hoffmann Pál, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a sportingatlanok helyzetét rendező törvénymódosítás vitája során hangsúlyozta: a javaslat jó lehetőség arra, hogy új sportlétesítmények jöjjenek létre, és régiek újuljanak meg. A kormányoldal szerint a sportcélok érvényesülését szolgálja a sportingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény módosítása.

  • Az új adók bevezetéséről, a sport és a politika kapcsolatáról, Nyírő József erdélyi író újratemetéséről és az új Nemzeti alaptanterv beszéltek képviselők napirend előtt az Országgyűlésben. Michl József felszólalásában azt mondta, az új NAT megalkotása során sok szervezetet, véleményt hallgattak meg, volt sok „állandósult kritizáló”, de sok jó szándékú, hozzáértő hozzászólást is kaptak. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár válaszában azt hangsúlyozta, hogy értékalapú tanterv született.

  • A kormány által elfogadott új Nemzeti alaptanterv alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságában folyik a kerettantervek kidolgozása. Az iskoláknak kötelező lesz ezek közül választaniuk, az állam ezáltal garantálja, hogy minden kisgyermek az ország bármely pontján megszerzi azokat a műveltségtartalmakat, melyeket fontosnak tartunk – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az m1 Ma reggel című műsorban.

  • A magyar kormány családpolitikai intézkedéseit emelte ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a „Természetes család, mint érték és állami prioritás” című konferencián, Rigában  A kereszténydemokrata politikus elmondta, minden egyes alkalommal fel kell venni a küzdelmet a családok érdekében. Az államtitkárnak a tanácskozáson átadták a lett szervezetek közös, a magyar Alaptörvényt méltató és támogató levelét.

  • Az igazságügyi reform és a jó állam kialakításának célja az emberek államba vetett bizalmának visszaállítása. A jó államnak és a jó közigazgatásnak az a feladata, hogy megtalálja és megerősítse azokat a pontokat, amelyekben az egyéni ambíció és törekvés a közösség számára is hasznossá válik – jelentette ki Rétvári Bence, a KIM államtitkára a fővárosi és megyei kormányhivatalok működéséhez kapcsolódó szervezetfejlesztési projekt keretében rendezett konferencián.

  • Május 9-10-én Prágában, a visegrádi országok parlamenti bizottságainak együttes ülésén képviselte hazánkat Habis László, Eger polgármestere, a parlamenti Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság alelnöke. Az egri honatya három témában ismertette a magyar álláspontot, a tanácskozás memorandumába három szakmai javaslata is bekerült. Eger országgyűlési képviselője a prágai találkozóról május 15-én, kedden, napirend előtti felszólalás keretében számolt be a Parlamentben.

  • Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára nagy sikerként, mérföldkőként értékelte a Nemzeti alaptanterv elfogadását a harmadik legfontosabb dokumentumnak nevezte a köznevelési és a felsőoktatási törvény után a kormányszóvivői tájékoztatón. Az új alaptanterv időtálló, korszerű dokumentum, amelyben a nemzeti tudás minimumát határozták meg – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.