Az LMP-nek nyilatkoznia kell, támogatja-e a migráns falvak létrehozását

A Fidesz kérdéssel fordul az LMP-hez, hogy az ellenzéki párt egyértelműen nyilatkozzon, támogatja-e migráns falvak létrehozását Magyarországon – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. 

kdnp.hu – MTI

A fideszes politikus kifejtette: egy megdöbbentő, az Európai Parlament zöldfrakciójának vezetőjéhez kötődő új javaslat szerint Kelet-Közép Európában migráns falvakat kellene létrehozni. Az előterjesztő szerint ahol ilyen falvak létrejönnének, szívesebben maradnának nagyobb tömegben is bevándorlók, illetve szívesebben és könnyebben is jönnének. Emellett nemcsak migráns falvakat kellene létrehozni, hanem kényszeríteni is kellene azokat az országokat a betelepítések elfogadására, amelyek egyébként ellenzik azt, illetve büntetéssel kell sújtani őket.

Hidvéghi Balázs értékelése szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszelben nem a migráció megállításán, lelassításán, hanem éppen annak felgyorsításán dolgoznak.

A frakciónak tagja az LMP is, ezért a nagyobbik kormánypárt kérdéssel fordul az ellenzéki párthoz, nyilatkozzon, támogatja-e migránsfalvak létrehozását Magyarországon.

Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Ungár Péter válaszoljon arra, hogy ők is szeretnének-e teljes szír falvakat Magyarország területére telepíteni. A Fidesz kíváncsi a zöldfrakció magyar tagjainak Jávor Benedeknek, és Meszerics Tamásnak a véleményére is, ezzel a felvetéssel egyetértenek-e. Ne sunnyogjanak, álljanak ki a magyar emberek elé, mondják el, mit akarnak! – szólított fel a kormánypárti politikus.

Ha nem támogatják, készen állnak-e arra, hogy világosan hangot adjanak ennek Budapesten és Brüsszelben – tette fel a kérdést Hidvéghi Balázs.

A Fidesz és  KDNP továbbra is leghatározottabban ellenzi a kényszerbetelepítést, a bevándorlás megállításán dolgoznak és támogatják a magyar kormány politikáját – rögzítette.

Arról, hogy mit várnak a plakáttörvény másnapi szavazásától, azt mondta: nyitva állnak a további egyeztetésekre, fontosnak tartanák, hogy a módosítás átmenjen. Sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP a saját javaslatától is elállt, ez szerinte a párt komolyságáról is sokat elárul. Egy további felvetésre jelezte: a mostani információi szerint a miniszterelnök Brüsszelben lesz pénteken.

Arra a kérdésre, hogy a Heti Válasz szerint a Fidesz pénzelné az MSZP-t azt mondta: ez „röhejes”, az állítások nem állnak meg, ez egy összeesküvés elmélet.

Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista politikus cégéről, és arról is kérdezték a politikust, hogy ott előző nap is még bizonyítékot próbáltak eltüntetni. Hidvéghi Balázs rámutatott: a politikus köztudottan sötét és zűrös ügyekben jár el hosszú évek óta, büntetőügyek, áfa-csalások kapcsolódnak hozzá, ennek ellenére ragaszkodik hozzá az MSZP és a DK.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!