Egymilliárd forinttal növelték a praxisvásárlási támogatások keretét

Egymilliárd forinttal emelték a háziorvosi praxisvásárlásra és letelepedésre fordítható támogatás keretét, 160 pályázat érkezett – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


Az államtitkárt a műsorban arról kérdezték, hogy lejárt a praxisvásárlásra rendelkezésre álló határidő. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: több mint 160 pályázatot kell majd elbírálnia a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

Hangsúlyozta: a korábbi évekhez képest újdonság, hogy nettó 20 millió forintot kaphat az az orvos, aki egy több mint öt éve üres helyre szeretne menni dolgozni, és idéntől a fogorvosok is megpályázhatják letelepedésre ezt az összeget. Közölte: egy éve csak 750 millió forintot lehetett erre elkölteni, idén már 500 millióval többet, de amikor látták, hogy milyen nagy az érdeklődés, megemelték a keretet újabb egymilliárddal, tehát több mint 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy két éve 300 körül van a tartósan betöltetlen orvosi praxisok száma.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!