Fórumot tartottak a katolikus online újságírók
2010. május 12-én rendezték meg a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) Online újságírás szekciójának, a KatNet-nek első szakmai fórumát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció és Média Intézetében tartott szakmai rendezvényen a résztvevők előadást hallhattak a magyarországi weblapokon is egyre inkább terjedő félrevezető címadási módszerekről, a hazai politikai blogok szerepéről a kampányban, valamint a PPKE BTK új weblapjáról.
Hagyományt szeretnénk teremteni – mondta a MAKÚSZ online újságírás szekciójának vezetője, Bíró Mátyás a szervezet első szakmai fórumán. A kdnp.hu és a makusz.hu weboldalak újságíró-szerkesztője közölte: a MAKÚSZ idei tavaszi tanulmányi napján jelentették be a szekció megalakulását, ami többek között konferenciák, tanulmányi napok szervezésével és szakmai anyagok közlésével szeretne hozzájárulni a hazai felekezeti és egyben világi online tömegtájékoztatás újdonságainak bemutatásához. A szekciót hetente többször frissülő, önálló Facebook oldalon is el lehet érni, itt van lehetőség a szekcióhoz való csatlakozásra is. Bíró Mátyás szólt arról is, hogy a KatNet következő fórumát ősszel rendezik meg, ahol több katolikus online híroldalt, kisközösségi-plébániai weboldalt is szeretnének bemutatni.
Az esemény első részében Dabis Balázs Silvius weblapszerkesztő mutatta be a Pázmány BTK új honlapját. Három fő tartalomcsoport alkotja a honlapot, ezek a felvételizőket, a hallgatókat érintő cikkek, és a tudományos közélet hírei. Dabis Balázs Silvius szerint az oldal komoly, ugyanakkor elegáns megjelenése tükrözi az egyetem szellemiségét. Hozzátette: a későbbiekben további fejlesztések várnak az oldalra.

A címek önálló életet élnek az internetes sajtóban, derült ki Nemesi Attila László előadásából a KatNet fórumán. Az egyetem Kommunikáció Intézetének adjunktusa kifejtette, hogy az on-line hírportálokon sokkal nagyobb jelentősége van a címeknek, mert a hírkereső oldalakon szinte csak az alapján dönt az olvasó, megnyitja-e a hozzá tartozó cikket. Ez a fajta verseny a tartalomszolgáltatók között érdekes megoldásokat szül szerinte. A minél nagyobb olvasótábor megszerzése érdekében ugyanis egyre gyakoribb a kétértelmű, hiányos cím, és a bulvárosodás is terjedőben van. Az előadás után élénk diskurzus alakult ki a témáról, melybe a jelen levő bloggerek is bekapcsolódtak. Szóba került, hogy a hírverseny miatt egyre figyelemfelkeltőbb címeket adnak, melyek sokszor köszönőviszonyban sincsenek a hírrel. Elterjedtek a „hoppá!” és a „botrány” kulcsszavak, de statisztikák szerint még mindig az időjárásra kattintanak a legtöbben. Elhangzott az is, hogy sok hazai portál direkt erre építi látogatásszám stratégiáját, pl: egy ismert és olvasott konzervatív hetilap online kiadása is gyakran él sajnos ezzel a módszerrel. Balogh Ákos Gergely, a Mandiner közösségi híroldal főszerkesztője szerint csak az ún. hírkapuk szerepének csökkenése eredményezne korrektebb címadást.
A politikai blogokról szóló részben az előadók között volt Balogh Ákos Gergely mellett Szilvay Gergely (Mandiner, Konzervatórium), Panyi Szabolcs (Véleményvezér, Konzervatórium) és Borbás Barnabás (Igen.hu, Fontolva Haladó). Abban az összes előadó egyetértett, hogy a magyar piac nem alkalmas a fizetős online hírpiac kialakulására. Balogh hozzátette, hogy az egységesen fizetős rendszer bevezetéséhez az online portálok kartellszerű összefogására lenne szükség, de ezt egyikőjük sem tartotta reális lehetőségnek.
Beszéltek a választási időszakról, ami a legnagyobb forgalmú időszak volt a blogoknál. Az OVB kampánycsend meghosszabbítását a blogoszféra már nem tartotta be, így elsődleges hírforrássá válták. Erre a terhelésre azonban nem voltak felkészülve, így a például a Mandiner blog a választási részeredmények kirakása után pár perc alatt elérhetetlenné vált. Kitértek a kommentárok jelentőségére is. A negatív példák mellett sok pozitívat is említettek, a hozzászólók felhívhatják például a figyelmet a hibákra, sokat hozzátehetnek egy bejegyzéshez, de a kommentek a látogatottságot is növelhetik.
Mindannyian szóltak a blogok hitelességének kérdéséről. Borbás Barnabás arról beszélt, hogy az olvasók csak a hírportálok után térnek át a blogokra, egyfajta kikapcsolódásként olvasva azokat. Kiemelte az úgynevezett ’fact check’ funkciójukat is, azaz az olvasók a tények ellenőrzése miatt látogatnak el a blogokra. Panyi Szabolcs szerint a blog ugyanúgy hiteles, mint a többi hírforrás, de az impresszum, a név felvállalása komolyabbá tesz egy-egy oldalt. Megtudhattuk, hogy néhány éve még belterjesebb volt a blogoszféra, de mára kitágultak a határok. Példaképpen Balogh Ákos Gergely megemlítette, hogy a blog.hu most már több embert ér el, mint az Index.hu, bár előbbié sokkal töredezettebb elérés. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Index címlapja lett a legnagyobb forgalomirányító, így a blog.hu-hoz képest a többi blogszolgáltató hátrányba került és lassan háttérbe is szorult.
Forrás: makusz.hu








