Harmadszor lesz magyar állampolgár egy 99 éves székelyföldi asszony

Magyar állampolgárságot igényelt a baróti konzuli kiszálláson egy 99 éves székelyszáldobosi asszony, aki most harmadszor lesz magyar állampolgár – közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki területi szervezete.

kdnp.hu – MTI

Kolumbán Julianna 1918. február 26-án született, a trianoni döntés után veszítette el először magyar állampolgárságát, majd 1940-ben visszakapta, 1945-ben pedig újra elvesztette. A konzuli kiszálláson elmondta: régóta készül a magyar állampolgárság igénylésére, unokái Magyarországon élnek, miattuk kérte.

„Nem baj, ha öreg is vagyok, de legyek még egyszer magyar állampolgár. Azt tanácsolom, legyünk minél többen honpolgárok" – tette hozzá. A századik életévében lévő Julianna néni jó egészségnek örvend, mint mondta, még kimegy a mezőrre is dolgozni, gyönyörű veteményessel büszkélkedik.

Erdővidékről ezúttal 83-an kérelmezték a magyar állampolgárságot, és 238 elkészült magyar anyakönyvi kivonatot vettek át. Az RMDSZ, illetve Magyarország csíkszerdai főkonzulátusának a munkatársai otthonában keresték fel a bardóci 93 éves Tókos Gézát, aki hajdanán még magyar katonaként is szolgált. Most azért igényelte a magyar állampolgárságot, mert mindig is magyarnak érezte magát, és régóta vágyott erre – olvasható a háromszéki RMDSZ közleményében.

Farkas Balázs konzul, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes ügyvivője az MTI telefonos megkeresésére elmondta: a honosítási folyamat kezdete óta szerveznek kihelyezett fogadónapokat a székelyföldi városokban, nagyobb rendszerességgel pedig 2012-13 óta. Kisebb településeken akkor tartanak konzuli napot, amikor az ügyintézésben, nyomtatványok kitöltésében, román nyelvű iratok ingyenes lefordításában segítő partnerszervezetek – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ – jelzik, hogy az adott helyszínen több ügyintézésre váró kérelem összegyűlt.

A magyar külképviseletek közül hagyományosan a csíkszeredainál adják le a legtöbb állampolgársági kérelmet a visszahonosítást igénylő magyarok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!