IKSZ-tábor Szegeden

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség július 23-26 között rendezi meg Szegeden szokásos nyári táborát. Jelentkezési határidő: 2009. július 17., péntek. A táborozók átbeszélik az elmúlt év ikszes vonatkozásait, részt vehetnek pálinkakóstolón, közös sportoláson, csapatépítő játékokon, fürdőzésen, hajnalig tartó bulikon, ellátogatnak Ópusztaszerre és a Hódmezővásárhelyi Emlékpontba, valamint izgalmas beszélgetéseken vehetnek részt ismert politikusokkal és közéleti személyiségekkel.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség július 23-26 között rendezi meg Szegeden szokásos nyári táborát. A 16-35 év közötti kereszténydemokrata fiataloknak meghirdetett táborban a résztvevők átbeszélik az előző nyári tábor óta eltelt időszak ikszes vonatkozásait, részt vehetnek pálinkakóstolón, közös sportoláson, csapatépítő játékokon, fürdőzésen, hajnalig tartó bulikon, ellátogatnak Ópusztaszerre és a Hódmezővásárhelyi Emlékpontba, valamint izgalmas beszélgetéseken vehetnek részt ismert politikusokkal és közéleti személyiségekkel. A táborban vendégként részt vesz Zakar Péter (Nemzeti Fórum) alelnök, Kovács Kálmán (KDNP) alelnök, Kiss-Rigó László megyéspüspök, Bodó Imre országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), valamint Harrach Péter és Kalmár Ferenc KDNP alelnökök.

Szállás
2-4 ágyas szobákban Szeged két belvárosi kollégiumában.

Részvételi díj
12.000.- Ft/fő. Az ár a szálláson kívül tartalmazza a reggeli, az ebéd és a vacsora díját, valamint a belépőket, a borkóstolót, és a kirándulások költségeit. A részvételi díj az utazási költséget nem tartalmazza. Regionális alelnöki ajánlással a részvételi díjból kedvezmény kérhető Stágel Bence alelnöknél (20/321-75-93, stagel.bence [kukac] kdnp.hu (stagel[dot]bence[at]kdnp[dot]hu)).

Jelentkezési határidő
2009. július 17., péntek

Jelentkezés és információ
Kernács Polett, telefon: 20/770-46-44, e-mail: ifjusag [kukac] kdnp.hu (ifjusag[at]kdnp[dot]hu)

Jelentkezés
6.000.- Ft előleg, és a teljes részvételi díj  átutalásával az alábbi számlaszámra: OTP Bank 11773126-06860819-00000000. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni a nevet és települést!

A rendezvény fő támogatója a Polgári Magyarországért Alapítvány.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!