Testvérkapcsolati megállapodást kötött Nógrád egy kínai tartománnyal

Testvérkapcsolatról szóló megállapodást kötött Nógrád megye és a kínai Guizhou (Kujcsou) tartomány vezetése – jelentette be Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata alelnöke.

kdnp.hu
Forrás: MTI

A háromtagú magyar delegáció augusztus elején tért vissza Kínából, ahol a 40 milliós Guizhou tartomány és Nógrád megye lehetséges gazdasági és kulturális együttműködéséről tárgyalt. Bablena Ferenc az MTI kérdésére elmondta: azért esett a választás a Magyarországon kevéssé ismert Guizhoura, mert gazdasága némileg hasonló Nógrádéhoz.    

Mintegy 70 százalékos az erdősültsége, jelentős a szénbányászata – ami egykor a megyében is fontos volt – és sokat várnak az idegenforgalom fejlesztésétől - fejtette ki, hozzátéve: nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Guizhou a kínai tartományok között a szegényebbek közé tartozik.    

A küldöttség számos szakmai találkozón és konferencián vett részt, a kínai fél főleg a környezetvédelem, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar, ezen belül is a hűtőházak, szélenergia hasznosítása, az idegenforgalom és a felsőfokú oktatás iránt érdeklődött. A kétoldalú gazdasági és a kulturális kapcsolatok fejlesztésére Guizhou tartomány küldöttsége idén ősszel viszonozza a nógrádiak látogatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!