Március 24-én, szombaton 10 órakor tartja a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) évnyitó tanulmányi délelőttjét a KIM előadótermében (1053 Budapest, Veres Pálné u. 10.), Vannak-e katolikus véleményformálók a médiában? címmel. Előadók lesznek: Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia médiareferens püspöke, Bíró Mátyás, az MNO vezető szerkesztője és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, valamint két fiatal médiamunkás, Borbás Barnabás az Igentől és Szilvay Gergely a Magyar Kurírtól.
Forrás: makusz.hu
Meghívó a MAKÚSZ tavaszi tanulmányi napjára
Ha az új evangelizáció feladatát komolyan vesszük, a katolikus véleményformálásnak ki kell lépnie az egyházi média jelentette szűkös, csak bizonyos csoportokhoz eljutó keretein – veti fel az a cikk, amely vitaindítóként jelent meg az Igen honlapján az idén januárban. Vannak-e, lehetnének-e a médiában katolikus véleményformálók, olyan értelemben akár, ahogy a világi médiumok képviselőit meghívják egyes helyekre szakértőként, elemzőként? Feladata-e a világi médiában dolgozó katolikus vallású médiamunkásoknak, hogy az egyház tanítását közvetítsék? Püspök, internetes szerkesztő és két fiatal mohikán gondolkodik a témáról a MAKÚSZ tanulmányi délelőttjén, ahol az előadások után egy kis eszmecserére is lehetőséget biztosítanak.
Időpont: Március 24., szombat 10 óra
Helyszín: Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) előadóterme (1053 Budapest, Veres Pálné u. 10.)
Előadók:
- Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia médiareferens püspöke,
- Bíró Mátyás, az MNO vezető szerkesztője és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára,
- Borbás Barnabás, Igen
- Szilvay Gergely, Magyar Kurír
A rendezvény mindenki számára nyitott.
Tisztelettel vár minden érdeklődőt a MAKÚSZ elnöksége.
