1956-os hőseinkre emlékeztek a kadétok

A Honvédelmi Minisztérium és a Keresztény Gondolkodású Polgárok Honvédelmi Egyesülete közös szervezésében Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr fővédnökségével megvalósuló konferencia keretében előadásokkal és a Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák diákjainak szervezett vetélkedő versenyfilmjeivel emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharcra 65. évfordulója alkalmából Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1956-os konferencia

Az esemény társszervezőjeként Pintér Attila nyugállományú ezredes a Keresztény Gondolkodású Polgárok Honvédelmi Egyesületének elnöke köszönetet mondott a Honvédelmi Sportszövetség és a Barankovics István Alapítvány nagyvonalú támogatásáért, mely nélkül nem valósulhatott volna meg a közös megemlékezés. Beszédében külön kiemelte a kereszténység nemzetmegtartó erejét, majd imádsággal és gyertyagyújtással egybekötött közös megemlékezésre kérte fel a négy történelmi egyházak jelen lévő képviselőit.

1956-os konferencia

A Honvédelmi Minisztérium képviseletében megjelenő Szabó István honvédelmi államtitkár beszédében kiemelte, hogy „1956 októbere nem csak az idősebb generáció, hanem a fiatalok, az egész magyarság közös története. Nem pusztán a megemlékezés, hanem egy közösség összetartó ereje, velünk élő történelem”.

1956-os konferencia

A konferencián résztvevők előadásokat hallhattak 1956 őszének forradalmi eseményeiről és az azokat követő megtorlásról. Több előadó köztük Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos valamint Dr. Pintér Lajos, Dr. Gedai István és Bikkes Gábor forradalmár személyes élettörténetüket példaként állítva igyekeztek közelebb hozni a jelenlévő fiatalok számára a 65 évvel ezelőtt történteket.

1956-os konferencia

A megemlékezés alkalmából Dr. Vejkey Imre országgyűlési képviselő (az alsó képen), a KDNP pártügyésze Dr. Semjén Zsolt fővédnök úr képviseletében pohárköszöntőt mondott, melyben megköszönte a szervezők munkáját és kifejezte abbéli reményét, hogy a jelenlévő fiatalok a keresztény Magyarország szeretetét és a szabadságharcos hősök emlékét szívükbe zárva térnek majd haza az ünnepi programról.

Vejkey Imre

Az esemény a kadétprogramban részt vevő diákok 1956-tal kapcsolatos vetélkedőjének és filmes pályamunkáinak eredményhirdetésével és díjátadással zárult.        

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!