2020 rendhagyó húsvétja – a KDNP politikusainak szemével

Kereszténydemokrata politikusok vallanak arról, hogyan, milyen gondolatokkal és érzésekkel készültek az idei év húsvétjára, ami a koronavírus-járványnak köszönhetően egészen más, mint ahogyan azt megszokhattuk.

Húsvét

–  Szent II. János Pál pápa szavai: – „Ne féljetek!” – most különös értelmet nyernek a világjárvány elleni harc idején – véli Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. – Sokan érezzük, hogy a neheze még hátravan. A keresztény ember számára a húsvét Krisztus feltámadásával a reményt hozta meg és a reményben rejlő erőt. Azt az erőt, hogy a legnehezebb helyzetből is van kiút, és ahogyan a keresztény hit a történelem során oly sokszor bizonyította, a legnehezebb időben a Mindenhatóba vetett bizalom segít át a legnagyobb kihívásokon. Most az emberiség – keresztények és más vallási felekezetek vagy ateisták – ugyanazzal a nehézséggel szembesül és ugyanazt az utat tapossa, de keresztényként én az a feladatot tartom most a legfontosabbnak, hogy azt az erőt, amelyet a Jóistenbe vetett hitünknek köszönhetően kaptunk, szeretettel, türelemmel, fegyelmezettséggel és segítőkészséggel sugározzuk embertársaink felé, mert most a nemzeti egységnek és összefogásnak van itt az ideje – fogalmazott Juhász Hajnalka.

Türelem, megfontoltság, kitartás – és őszinte, mély hit szükséges

– Az idei évben Urunk Jézus Krisztus halálát és feltámadását, a húsvéti triduumot nem tudjuk úgy ünnepelni, mint ahogyan megszoktuk az elmúlt években. Elmaradnak a megszokott, nagyobb családi összejöveteleink és ezekben a napokban barátainkat sem látogathatjuk meg. A koronavírus-járvány kapcsán sok türelemre, megfontoltságra és kitartásra van szükségünk - őszinte és mély hitre talán még inkább” – fogalmaz Földi László, Pest megy 12. számú választókerületének országgyűlési képviselője. – Én is otthon maradok, éppen ezért embertársaink védelmében mindenki mást is erre biztatok. Ferenc pápa március végén ezt mondta: „… nem mehet előre mindenki külön a saját útján, csakis együtt haladhatunk tovább (..) egy csónakban vagyunk”. Az egyházfőhöz hasonlóan azt kérem Önöktől, hogy a járvány teremtette elszigeteltségben fedezzék fel ismét a keresztény értékeket – mondta Földi László.

HúsvétAradszki András, Pest megye 1-es választókerületének  országgyűlési képviselője az idei húsvétot otthon, családi körben tölti. A Szent Háromnap liturgiáját a család online követte, illetve követi az Érdligeti Nagyboldogasszony Plébánia Facebook-oldalán. Számára az idei ünnep mottója: „Húsvét egy olyan esemény, amely mélységesen megváltoztatta a történelem irányát, átbillentve egyszer s mindenkorra a jó, az élet, a megbocsátás oldalára” – idézi XVI. Benedek pápa 2010. húsvétján megfogalmazott gondolatait a kereszténydemokrata honatya.

Az öröm és remény ünnepe

Nacsa Lőrinc a húsvét örök üzenetére hívta fel a figyelmet. „Fontos, hogy a húsvét lényege és üzenete nem változik meg és nem halványul el a ebben a nehéz helyzetben sem. Nehéz, mert nem mehetünk el a liturgiára, nem találkozhatunk családtagokkal, barátokkal. Ugyanakkor a húsvét az öröm, a remény ünnepe, ez adhat erőt nekünk, ez segíthet legyőzni félelmeinket és hozhat közelebb bennünket (ha nem is fizikailag) másokhoz. Éljünk e különleges körülmények között megélt húsvét lehetőségével!” – mondta a KDNP frakciószóvivője.

Harrach Pétert, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetőjét arra kértük, adjon útravalót az idei ünnepre. Ő a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiumából választott két idézetet: „Jézus feltámadása Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága, és a kereszttel együtt a húsvéti misztérium lényeges része”, illetve „Krisztus feltámadása nem ebbe a földi életbe való visszatérés... már az isteni élete részese, és a megdicsőült test tulajdonságaival rendelkezik.”

Húsvét

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!