Aradszki András: Miként segít a kiegészítő nyugdíjemelés?

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője arra várt választ hétfőn a parlamentben, hogy miként segíti a kiegészítő nyugdíjemelés idős honfitársaink mindennapi megélhetését?

Emlékeztetett: a januári, 15 százalékos emelés után az idősek további járadéknövelésben részesülnek.

Szólt az idősek nehézségeiről, és említést tett arról is: novemberben csaknem félhavi többletben részesülnek a nyugdíjasok.

Említést tett a rezsicsökkentésről és arról, hogy annak köszönhetően átlagosan havi 181 ezer forinttal több marad a családoknál.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kormány tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét. Annak vásárlóereje a kormányzás kezdete óta mintegy 20 százalékkal javult is – tette hozzá.

A kormány nyugdíjpolitikájának lényege, hogy a nyugdíjasok kedvezményezettjei legyenek a gazdasági növekedésnek. A kabinet gazdaságpolitikája pedig lehetővé tette a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítását, valamint azt is, hogy az idősek már ötször kaptak nyugdíjprémiumot – hangsúlyozta.

Elmondta: mivel a nyugdíjas fogyasztói kosár árindexe várhatóan magasabb lesz az előre jelzettnél, az idősek újabb nyugdíjemelésben részesülnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!