Dr. Simicskó István: Reggeliként tekintenek az energiaitalokra

Dr. Simicskó István elárulta, miért támogatja, hogy 18 éven aluliak ne vehessenek energiaitalt.

– Egy nagyon komoly kérdésre kerülhet végre pont, ha az Országgyűlés elé kerül a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőink javaslata. Sajnos már egészen fiatalok körében elterjedt az energiaitalok rendszeres fogyasztása, amely a pedagógusok tapasztalatai szerint az iskolában is hátrányosan hat a diákok koncentrációjára, viselkedésükre, sőt a személyiségükre is, orvosi vélemények szerint pedig rendkívül káros főleg egy fejlődő fiatal szervezet számára – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője.

Jelezte, hogy sajnos extrém esetben már tragédiát is okozott. Kiemelte, hogy

az energiaitalok fogyasztása megnöveli a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét, rendszeres fogyasztásuk függőséghez is vezethet,

ráadásul hosszú távon a pszichés állapotunkra is jelentős hatással lehetnek ezek az italok, a pedagógusok pedig ezeket a jeleket már napi szinten látják.

– Rendkívül szomorúnak tartom, hogy a legtöbb fiatalnak fogalma sincs, hogy amikor egy italt elfogyaszt, mit is juttat be a szervezetébe. Nem is beszélve arról, hogy milyen mennyiségben, mekkora adagokban.

Szörnyű, hogy kora reggel az iskolába menet fiatalokat lehet látni, amint kezükben energiaitallal várnak a villamosra vagy buszra,

és mintegy reggeliként tekintenek rájuk – rögzítette a kormánypárti politikus.

Leszögezte, hogy a KDNP frakciója abban hisz, hogy a fiataljaink jelentik a jövőt, ezért minden olyan javaslatot, mely a gyermekeinek védelméről szól támogatni fognak a parlamentben. Leszögezte, hogy az első helyen a gyermekek egészségét kell szem előtt tartaniuk a döntés meghozatalakor, így felelősen gondolkodó emberként, szülőként arra a következtetésre jutottak, hogy az energiaitalok forgalmazását és hozzáférhetőségét korlátozni szükséges a 18 év alatti fiatalok számára.

A kormányzat stratégiai célja egy fizikailag és mentálisan is egészségesebb ifjúság felnevelése.

Csak egy egészséges, vagy legalábbis egészségesebb nemzet reagálhat a jövő nagy kihívásaira, léphetünk együtt a még sikeresebb fejlődés útjára. A gyermekvédelmi intézkedések kibővítése és a fiatalok egészségére veszélyeket rejtő fogyasztási szokások visszaszorítása is ezen célkitűzés elérésében játszik fontos szerepet – hangsúlyozta Dr. Simicskó István.

Szerinte minden, gyermekét és unokáját féltő szülő, nagyszülő fel tudja ismerni és mérni a lehetséges kockázatokat. Mint mondta, ők azok, akik a legjobban ismerik gyermekeiket, ők azok, akik a legapróbb változásokat is azonnal észreveszik rajtuk.

Ahogy arról beszámoltunk, Hollik István és Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselői javasolni fogják, hogy ne lehessen 18 éves kor alatt energiaitalokat venni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!