Rétvári Bence: A vízügy munkatársai a békéért dolgoznak

A vízügyi területen dolgozók az emberek jólétének alapvető szükségletéért dolgoznak, és egyben a békéért is – hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke a víz világnapja alkalmából adományozott elismerések átadási ünnepségén, pénteken Budapesten.

RétváriRétvári Bence ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy a világban dúló háborúk sok esetben a vízért folynak, és az éghajlat változásával ez a veszély nem csökkenni, hanem nőni fog. Szavai szerint a békét szolgálja, ha a szakemberek azon munkálkodnak, hogy mindenkinek legyen elegendő vize.

Fontos, hogy a víz inkább összekösse, mintsem szétválassza az embereket”

– mondta, megjegyezve: az idei világnap mottójául a „víz a békéért” szlogent választották.

Rétvári Bence kiemelte: a klímaváltozással egyre fontosabbá válik a vízügyi terület munkája. Ezért a kormány is megerősítette ezt a szakterületet és szívén viseli a dolgozók megbecsülését - fűzte hozzá.

Az államtitkár megköszönte a vízügy munkatársainak helytállását és teljesítményét, hangsúlyozva: a magyar vízigazgatás európai mércével mérve is jóval nagyobb biztonságot garantál, mint más országoké.

A magyar vízügyi mérnökség munkája világszerte ismert – mutatott rá, jelezve: a szakma hírnevét mutatja az is, a vízügyi képzésekre sokan jönnek ide külföldről tanulni a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében.

Rétvári Bence úgy fogalmazott:

a magyar emberek biztonságban vannak, mert a vízügyi szakemberek a lehető legprofesszionálisabb árvízvédelmet valósítják meg és a száraz időszakokban is megfeszített, precíz munkával dolgoznak a víz eltárolásán.”

Példaként idézte a tavaly augusztusi óriási esőzést is, amikor a vízi szakemberek és a katasztrófavédelem munkatársai „a legjobb vízügyvédelmi rendszert alakították ki”. Munkájuk olyan precíz volt, hogy sikerült a magyar emberek életét, vagyonát, biztonságát megőrizni a nagyon gyorsan kialakuló veszélyhelyzetekben is – húzta alá.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy az egy főre jutó vízkészletet illetően Magyarország az egyik legjobb helyzetben van a kontinensen. Megjegyezte továbbá, hogy az év második felében esedékes európai uniós magyar elnökség új lehetőségeket nyit meg a vízügy területén is.

Az ünnepségen Rétvári Bence elismeréseket is átadott az ágazatban tevékenykedőknek.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!