Semjén Zsolt: A KDNP küldetése a keresztény civilizáció, a magyar nemzeti szuverenitás és a családok védelme

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) küldetése a keresztény civilizáció, a magyar nemzeti szuverenitás és a magyar családok védelme – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.

MészárosMészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriumi elnöke

A KDNP elnöke a Barankovics István halálának 50., Isépy Tamás és Kovács K. Zoltán kereszténydemokrata politikusok születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékrendezvényen úgy fogalmazott: a keresztény civilizáció védelme egyúttal a saját életformánk és életminőségünk védelme.

A magyar nemzeti szuverenitás védelméről szólva rámutatott:

az Európai Unió fontos eszköz a magyar megmaradás szempontjából, de nem a magyar történelem értelme és célja.”

Semjén Zsolt harmadik küldetésként a magyar családok segítését emelte ki, hangsúlyozva: Franciaország mellett Magyarország biztosítja a legjelentősebb összegű családtámogatást.

Semjén

A miniszterelnök-helyettes az elkövetkező időszakot egy hármas jelszóval foglalta össze: „no migration, no gender, no war”. Nem akarjuk feladni keresztény civilizációnkat, nem akarunk mindenféle devianciát, a természet rendjét felborítani és nem akarunk belesodródni egy olyan háborúba, amely nem a mi háborúnk – jelentette ki.

Kiállt a kárpátaljai magyarság mellett és leszögezte: minden erővel azon vannak, hogy megakadályozzák, hogy a NATO belekeveredjen ebbe a háborúba.

Semjén

Semjén Zsolt azt mondta:

a nyolcanéves KDNP és Barankovics István személye egymástól elválaszthatatlan, Barankovics István adta meg azt a karaktert, amely ma is a KDNP meghatározó sajátossága. Barankovics István lehetett volna a magyar Adenauer, megvolt hozzá a politikai karizmája, szellemi felkészültsége egyaránt”

– hangsúlyozta.

Semjén

Az a korszak volt, amelyik megélte a faji és az osztályszocializmust néhány év alatt, és akinek, mint Barankovics Istvánnak, volt erkölcsi bátorsága 1944-ben szembeszállni a nácikkal és nyilasokkal, annak lehetett erkölcsi alapja szembeszállni a bolsevizmussal.

Kitért arra is:

a KDNP az egyetlen történelmi, az egyetlen kereszténydemokrata – keresztényszociális és világnézeti párt a magyar politikai palettán.”

Semjén Zsolt a hagyományos értékeket tekintve a KDNP-t markáns jobboldali pártként jellemezte, ugyanakkor a párt a munka és tőke koordinátarendszerében mérsékelt baloldalinak számít, mivel a munka elsőbbségét hirdeti a tőkével szemben – mutatott rá.

RétváriRétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a világi dolgok mulandóak, de a kereszténység örök. A kereszténydemokraták ennek letéteményesei – fogalmazott, hozzátéve: örökségük egy kétezer éves örökség, ami ha nem népszerű, akkor is folytatni, vinni kell.

Rétvári Bence azt mondta, Magyarországon a kereszténydemokrácia ellenszélben született.

A KDNP nem a hamut őrzi, hanem a lángot, az örök értékeket kritikus helyzetben is kimondják, képviselik”

– hangsúlyozta, és felidézte mekkora bátorságra volt erre szükség nyolcvan évvel ezelőtt, a párt megszületésekor.

Azért is büszke identitásukra – folytatta – mert nyolcvan év után is „áll a kereszténydemokrácia”, s ami ennyi év után is létezik, az bizonyosan az igazság fontos részét volt képes megragadni.

Szólt arról is, hogy rendkívül szerencsés a nemzedéke, mert egy szabad világban nőhettek fel.

Az egyházi oktatáson keresztül is megerősíthették kereszténységüket, hitüket, s ez egy óriási háttér”

– húzta alá, kiemelve: a szabadságot meg kell védeni.

LatorcaiLatorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott:

a kereszténydemokrata politikusok, akikre emlékeznek, nem a múlt, hanem a jelen; a jelenünket nekik köszönhetik, nem csak a kereszténydemokraták, hanem egész Magyarország.”

Kiemelte: az, hogy ma szabadon élhetünk, Barankovics Istvánnak, Kovács K. Zoltánnak és Isépy Tamásnak köszönhető. Tevékenységük és munkájuk üzenete, hogy a kereszténydemokratáknak a demokráciát, a jövőt kell építeniük, ez az ő küldetésük.

Ők kereszténydemokrata politikusként azért amit tettek és amiben hittek, üldöztetésnek voltak kitéve, de ennek ellenére vállalták küldetésüket”

– idézte fel.

közönség

Szólt arról is, az, hogy Magyarország az elmúlt időszak kihívásait ilyen jól tudta kezelni, annak köszönhető, hogy a kormány kereszténydemokrata talapzaton áll, és ez akkor sem rengethető meg, ha Nyugatról meg akarják buktatni, vagy üldözik.

A feladatuk az, hogy akkor is vállalják a küldetésüket, ha az nem divatos vagy üldöztetést kell érte elszenvedni – összegzett. Kiemelte: a 21. század eszközeivel fel kell venni a kesztyűt a Nyugat-Európából napjainkban érkező kommunizmussal szemben. Erre képesek is lesznek, ha megtudnak újulni és a 21. század eszközeivel megszólítani az embereket.

FülöpFülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy ma kereszténydemokratának lenni pont ugyanazt jelenti, mint tegnap, tegnapelőtt, tavaly vagy nyolcvan évvel ezelőtt.

Hozzátette: a magyarok a szabadságnál csak egy valamihez ragaszkodtak jobban, a kereszténységhez.

Az előbbit-hosszabb rövidebb időre elvehették ugyan, de utóbbit sohasem. Bizonyos egyetemes értékek megkérdőjelezhetetlenek, egy valami állandó, a kereszténység, mint az ország fennállásának alapja”

– hangsúlyozta.

semjén

A Barankovics Alapítvány ünnepi rendezvényének részeként Semjén Zsolt délután koszorút helyezett el Barankovics István sírjánál a Nemzeti Sírkertben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!