Simicskó István: A harcművészet a hagyományok és egymás tiszteletét tanítja meg elsősorban a ma emberének

A harcművészet ebben a felgyorsult világban a hagyományok és egymás tiszteletét tanítja meg elsősorban a ma emberének – mondta el Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője abból az alkalomból, hogy újra Magyarországra látogatott a legendás harcművész, Leung Ting, a Wing Tsun kungfu irányzat nagymestere.

Az óbudai Bárczi Géza Általános Iskolában találkoztak a sportág követői szombaton, köztük Simicskó István is. A közös edzésen nemcsak magyar sportolók vettek részt, hanem a régióból – Erdélyből, Horvátországból, Lengyelországból, Litvániából, Lettországból - is érkeztek az irányzat hívei. A 76 éves mestert – aki három és fél évig edzett Bruce Lee-vel – meghajlással köszöntötték a tanítványok. Majd elkezdődött a tréning, ahol személyesen is javította a mozdulatokat Leung Ting. Az apró, de nagy kitartást és fókuszálást igénylő bemelegítő mozdulatok rövid idő alatt is megizzasztották az edzés résztvevőit.

SimicskóSimicskó István az edzés szünetében az MTI-nek elmondta: a harcművészet ebben a felgyorsult világban a hagyományok és egymás tiszteletét tanítja meg elsősorban a ma emberének.     

Amikor bemegyünk a terembe, meghajlunk. Meghajlunk a mestereink előtt, egymás előtt és az ellenfeleink előtt. A mai rohanó és sok-sok tiszteletlenséggel teli világban – ezen a nyugati világot értem – a Wing Tsun kungfu megmutatja, hogy tiszteljük egymást, hogyan őrizzük a hagyományokat

 

– fűzte hozzá.

Simicskó

Arról is beszélt, ez az irányzat a régi tradicionális stílushoz tartozik, rendkívül gyors és dinamikus. Simicskó István harminc éve gyakorolja, előtte karatézott. Kifejtette: minden harcművészet a tiszteletről szól.

„Azért tiszteljük az ellenfelet, mert tőlük tanulhatunk a legtöbbet, hiszen ők azok, akik folyamatosan méricskélnek minket és keresik a gyenge pontjainkat. Ezzel pedig arra nevelnek, miként ismerjük fel és küzdjük le a gyengeségeinket” – foglalta össze az irányzat filozófiáját Simicskó István.

Simicskó

Elmondta, Máday Norbert, Kelet-Európa egyik legnagyobb mestere alapította meg Magyarországon ezt az iskolát, maga is Máday-tanítvány. Az ő meghívására érkezett ismét hazánkba a tizedik mesterfokozatú legenda, akitől számos leckét vett Jackie Chan is a filmjei előtt. Simicskó István ötödik fokozattal rendelkezik, de úgy fogalmazott, nem a fokozatok száma a fontos, hanem a mozgáskultúra és a filozófia, az az út, amely a nehézségek leküzdésével vezet el a célok eléréséhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!