Simicskó István: A kadétképzés a nemzeti közösségépítést szolgálja

A kadétképzés a Magyar Honvédség 2015-ben elhatározott fejlesztésének része, a nemzeti közösségépítést, a csapatmunkát szolgálja – mondta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke csütörtökön a Békés vármegyei Szarvason.

Simicskó István KDNP-s országgyűlési frakcióvezető a Szemere Miklós Tehetségkutató Lövészverseny eredményhirdetése előtt elmondta, a Zrínyi Miklós haderőfejlesztési program része az eszközpark megújítása, amely „jó ütemben halad”.

A kadétképzést a 2004-ben eltörölt sorkatonai szolgálat helyett találták ki, mint amivel meg lehet szólítani a fiatalokat

 

– mondta.

Simicskó

2010-ben 17 tartalékos katona volt. Ebben a helyzetben kellett megszólítani a fiatalokat, az ’újragondolás része volt’ a brit mintán alapuló kadétképzés bevezetése. Ma már 12 ezernél több tartalékos van, ami „óriási fejlődés, erősödés” – jegyezte meg.

Simicskó István elmondta, napjainkban, „amikor mintha minden gonoszt kiengedtek volna a palackból”, fontos a csapatszellem, a bajtársiasság megtanulása.

Az egyénekre mindig veszélyek leselkednek, a nehézségeket túl kell élni, de ahhoz felkészültség kell. A versenyek tapasztalatot jelentenek

 

– mondta a Szemere Miklós Tehetségkutató Lövészversenyen részt vevő mintegy százötven kadétnak.

SimicskóBabák Mihály (Fidesz-KDNP), Szarvas polgármestere felidézte, egy éve az országban ötödikként adták át a Honvédelmi Sportközpontot, ahová az egész vármegyéből járnak.

Fegyelemre, rendre, teljesítményre mindig szükség van, a fiataloknak meg kell tanulniuk, mi a jó és a rossz – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!