Vejkey Imre: A javaslat célja az uniós források szabályos felhasználásának megerősítése

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán a parlamentben elmondta, hogy a javaslat célja az uniós forrásfelhasználás szabályosságának megerősítése. Kijelentette: nem érti, ezt miért nem akarja a DK.

Szükségesnek nevezte a kormányzati igazgatásról szóló törvény belső ellenőrzési és integritási igazgatóságról szóló részének módosítását is, az állami projektértékelőkre nézve ugyanis az igazgatóság ellenőrzési hatáskörrel nem rendelkezik.

Hangsúlyozta: a jogszabály megfelel a célnak. Rögzíti, hogy az állami projektértékelő jogviszony létesülésével együtt összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell tenni, amelyet a munkáltató kezel.

Gréczy Zsolt szavaira reagálva kijelentette, méltatlannak tartja az állítást, hogy a kormányoldal miatt nem érkeznek meg az uniós források, Gyurcsány Ferenc DK-elnök ugyanis maga közölte: pártja lépéseket tett azért, hogy ezen összegek nehezebben érkezzenek meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!