Vejkey Imre: A parlamenti imacsoport búcsúzik Bajkai Istvántól

A parlamenti imacsoport és alapítványa búcsúzik az 59 éves korában elhunyt Bajkai István fideszes országgyűlési képviselőtől.

Vejkey Imre kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, az imacsoport vezetője az MTI-nek vasárnap elmondta, Bajkai István az imacsoport rendszeres résztvevője volt.

A képviselő az alapítvány emeritus elnökének, Bakondi Györgynek a részvétét is tolmácsolva kiemelte: köszönik Bajkai Istvánnak az együtt töltött imákat. „Most mi imádkozunk érted“ – fogalmazott.    

Bajkai István életében nehéz kereszteket vitt, de mindig mondta, hogy a keresztek a zenében is felemelnek – idézte fel.

Emeljenek fel ezek a keresztek az Úrhoz, imával és szeretettel búcsúzunk, nyugodj békében

 

– zárta szavait Vejkey Imre.

Bajkai István jogász, a Fidesz alapító tagja és országgyűlési képviselője ötvenkilenc éves korában hunyt el.

A Fidesz Bajkai Istvánt saját halottjának tekinti.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!