Vejkey Imre: A világosságnak kell győznie a választásokon!

Tegyünk meg mindent azért, hogy 2024-ben újra a világosság erői győzzenek a sötétség erőivel szemben az önkormányzati és európai parlamenti választásokon! – erre szólított fel Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön pártja „Ültessünk, hogy élhessünk!” elnevezésű faültetési akciósorozatának győri állomásán.

Vejkey

Az igazi Európa ugyanis a kereszténység védjegyét viseli magán, ez pedig a nemzetállam és a klasszikus ókori görög-római hagyományokból merítkezik – közölte a politikus.

Ne adjuk fel tehát szabadságunkat és Istenbe vetett hitünket!”

– hangoztatta.

Vejkey Imre a jelenlévőket a magyar kormány nevében köszöntötte, amely megfogalmazása szerint „Európa őrállójaként” most is vívja harcát, és hisz abban, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Vejkey

Azt mondta, a „progresszív liberális vírusnak”, amely Európára szabadulna, az ellenszere, hogy nemet kell mondani az illegális migrációra, a „genderre” és a háborúra.

Figyelmeztetett arra is, hogy Európa mai vezetői a magyar baloldallal egybeforrva a családokkal akarják megfizettetni a háború és „saját deviáns ideológiájuk” árát.

A június 9-i választási küzdelem ellenük, az Isten-haza-család hármas igazságának védelméről szól, amit ők végképp el akarnak törölni, még ha olykor báránybőrbe is bújnak”

– fogalmazott.

Vejkey

Vejkey Imre kiemelte, hogy a marxizmus és a keresztény hit összeférhetetlen, a balliberálisok által képviselt újkori marxizmus pedig olyan rendszert épít, amely Istent már a lélekből is el akarja tüntetni. Ebben a helyzetben kereszténydemokráciára van szükség – hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes.

Azt mondta, az egyesített baloldal nem mást akar, mint lerombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP a szív és a szenvedély programját képviseli”

– hangoztatta Vejkey Imre.

VejkeyPergel Elza, a KDNP győri szervezetének elnöke, a város alpolgármestere azt mondta: az elültetett gyümölcsfák hordozzák azt a szeretetet és hitet, amelyet a győri kereszténydemokraták éreznek mindenki iránt.

Az eseményről készült galéria IDE KATTINTVA tekinthető meg.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!