Templom melletti műkő kereszt (Újkígyós)

Leírás

A kereszt a templom bejáratával szemben állva annak bal oldalán a templom előtt áll. Az 1965-ben fölállított kereszt elődje az ellenkező oldalon állott. Ennek mostani helyén egy szép magos kőoszlopról Szűz Mária szobra nézett le a templomba igyekvőkre. A régi kőkeresztet az "Örökváltság" idején, 1885-ben állította Újkígyós hívő népe. Az 1960-as évekre mind a kereszt, mind pedig a Mária szobor talapzata erősen megrongálódott, ezért elbontásra kerültek. Ekkor állították föl a ma álló keresztet a község újra telepítésének 150. évfordulójára 1965-ben. Erről tanúskodik a kereszten lévő márványtábla felirata: „JÉZUS ÉS MÁRIA / TISZTELETÉRE / ÁLLÍTOTTA / ÚJKÍGYÓS / KATOLIKUS NÉPE / A KÖZSÉG / TELEPÍTÉSÉNEK / 150., / AZ ÖRÖKVÁLTSÁG 80. / ÉVFORDULÓJÁN / 1965” A régi kőkereszt elbontásakor öt oldalas írást találtak az alapban, melyben a hajdani kereszt állítók községünk akkori állapotáról számos fontos információt közölnek az utókorral: "Örök-Emlékezetül. Újkígyós telepítvényes község örökváltsági ügyének szerencsés keresztül vitele emlékére közadakozás útján ..." A keresztet 2023. június 4-re a Kereszténydemokrata Néppárt Újkígyós Városi Szervezete újította fel közadakozásból (25.000 Ft), Simon Csaba helyi műköves mester keze munkája és támogatása által, azon alkalomból, hogy a kereszt mellett ezen a napon került átadásra Gera Katalin szobrászművész Nemzeti összetartozás elnevezésű, csodaszarvast ábrázoló emlékműve. A felújítás a kereszt gépi mosását, valamint a betűk újraírását tartalmazta. (A leírás részben az Egyházközségünk lap 2000. februári számából, néhai Zsótér József tollából származik.)

A kereszt állításának éve
1965
Pontos

Állapot

Az örökbefogadó neve
Kereszténydemokrata Néppárt Újkígyós Városi Szervezete (Szebellédi Zoltán)
Az örökbefogadás dátuma
2023. június 4.
Helyszín

Templom melletti műkő kereszt (Újkígyós)

Újkígyós
Újkígyós, Kossuth u. 38.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!