„Ha a kommunisták megszerzik a hatalmat, akkor bárkiből lehet áldozat”

Ez a nap nemcsak a Kisgazdapárt főtitkára, Kovács Béla személyes tragédiájáról szól, de a szembesülésről azzal is, hogy ha a kommunisták megszerzik a hatalmat, akkor bárkiből lehet áldozat – mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából Budapesten.

Latorcai

A NEB, az Országgyűlés hivatala és a Rákóczi Szövetség vasárnapi megemlékezésén a Nemzeti vértanúk emlékművénél a NEB elnöke kiemelte: a független és demokratikus Magyarország reményének megalázó és cinikus sárba tiprását jelentette, hogy Kovács Bélát, a magyar törvényhozás mentelmi joggal védett képviselőjét 1947-ben egy idegen hatalom állambiztonsági szervei letartóztathatták, külföldre hurcolhatták, megkínozhatták és végül a Gulágon évekig fogva tarthatták.

Gérecz Attila, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottjának életét felidézve elmondta: a nagyon fiatalon, mindössze 26 évesen meghalt költőről, megannyi sorstársáról, a kommunista diktatúra áldozatainak tízezreiről a rendszerváltásig, 1989-ig nem lehetett nyilvánosan beszélni.

Ezt jól példázza, hogy Gérecz Attila verseit rejtegették, a kommunista hatalom teljes feledésre ítélte"

– mondta a NEB elnöke.

beszéd

Ahhoz, hogy időről időre le tudjuk győzni a kommunista diktatúra szellemiségének rejtetten tovább élő maradványát, emlékeznünk kell ezekre a hősökre, akik „a szabadságukat is kockára tették, az életüket is feláldozták a magyar hazáért, a magyar szabadságért és azért, hogy mi nyugodtan és békében éljünk”

– fogalmazott Földváryné Kiss Réka.

Az emlékműnél koszorút helyezett el Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke, Sömjéni László Géza, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Földváryné Kiss Réka is. A megemlékezés a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei szervezeteinek képviseletében több száz középiskolás vett részt.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el. Ennek értelmében minden év február 25-én megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól a középfokú oktatási intézményekben.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulágon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A budapesti Vértanúk terén található Nemzeti vértanúk emlékművének 1934-ben felavatott eredeti alkotását 1945-ben lerombolták. Az emlékművet 2019-ben avatták fel újra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!