Keresztes Sándor emléktáblájának avatása

Keresztes Sándor az egyház és a magyarság napszámosa volt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, méltatva a párt újjáalapítóját, egykori országgyűlési képviselőt, vatikáni nagykövetet emléktáblájának avatásakor csütörtökön Budapesten.

Semjén Zsolt kiemelte: Keresztes Sándor hűséges volt egyházához és nemzetéhez, nála a katolikus hit és a kereszténydemokrácia egységbe forrt. Kereszténydemokrata meggyőződése a pápai szociális enciklikákon, végső soron az evangéliumon alapult.

Keresztes Sándort az egyház társadalmi tanítása vértezte fel a neopogány, Isten- és emberellenes, nyilas, kommunista diktatúrákkal szemben, személyes egzisztenciájának kockáztatása árán is szembeszállt ezekkel – mondta a KDNP elnöke.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy a mai egyház- és nemzetpolitika több elemében Keresztes Sándorhoz nyúlik vissza.

Emléktábla

Erős KDNP nélkül nem a magyar volna Európa legkereszténydemokratább kormánya, és így nem tudná védeni a keresztény civilizációt Európában

– tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Szólt arról is, hogy a magyar kereszténydemokrácia ujjászervezése mellett Keresztes Sándor az Antall-kormány vatikáni nagyköveteként sokat tett Gyulafehérvár érseki rangra emeléséért.

emléktábla

A Budafokon, a Kölcsey utca 4. számú ház falán elhelyezett emléktáblán az áll: haláláig itt élt Keresztes Sándor (1919-2013), a Kereszténydemokrata Néppárt alapítója, országgyűlési képviselő, vatikáni nagykövet. Az emléktáblát a KDNP és a család állította.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!