Navracsics Tibor: Bízunk abban, hogy mindkét félnek megfelelő megállapodást tudunk kidolgozni az Európai Bizottsággal

Abban bízunk, hogy az Európai Bizottsággal olyan megállapodást tudunk kidolgozni, amely mind a két fél számára megfelelő – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa kedden Brüsszelben az MTI-nek.

Szándékunk továbbra is az, hogy a lehető legrövidebb időn belül eredményesen záruljanak le a tárgyalások, ezért növeltük az intenzitását ezeknek a konzultációknak és megbeszéléseknek – tette hozzá.

A tárcavezető az uniós források felszabadításával kapcsolatos intézkedések végrehajtási folyamatával kapcsolatban tárgyalt Didier Reynders jogérvényesülésért és Johannes Hahn költségvetésért felelős biztossal.

Mint mondta, alapvetően a kondicionalitási eljárásról, az úgynevezett szupermérföldkövekről volt szó, és a tárgyalások az igazságügy mellett más területeket is érintettek. Hozzátette:

önjelölt határidők vannak, de szeretném, ha november végére megállapodhatnánk.

 

Mint mondta, a megbeszélések jól haladnak az Erasmus ügyében és az alapítványi fenntartásban működő egyetemek kérdésében is, „a felek javaslatai már nagyon közel állnak egymáshoz”.

Azzal kapcsolatban, hogy a Financial Times üzleti napilap nemrég arról írt: a bizottság alkut köthet a magyar kormánnyal azzal a feltétellel, hogy Magyarország támogatja az uniós költségvetés növelését és az Ukrajnának nyújtott újabb pénzügyi támogatást, a miniszter kijelentette:

Mi erről nem tudunk, de mi nagyon szeretnénk befejezni a tárgyalásokat minél korábban, hiszen mi eddig tartottuk is a menetrendet.

 

Arra az újságírói kérdésre, miszerint Donald Tusk lengyel miniszterelnök-jelölt a választási kampányban úgy nyilatkozott: ha ő lesz a kormányfő, akkor Lengyelország megkapja a visszatartott uniós forrásokat, Navracsics Tibor kifejtette: „Ha ez valóban csak attól függ, hogy ki a miniszterelnök, vagy milyen kormánya van az országnak, akkor ez azt jelenti, hogy a bizottság alapvetően politikai alapon tesz különbséget bizonyos tagországok közt, és ez nem egyeztethető össze szerintem az uniós testület küldetésével.”

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!