Legfrissebb hírek

korábbiak
Rubovszky György személyében a magyar kereszténydemokrácia tiszteletre méltó, kiemelkedő alakja távozott közülünk. Meghatározó szerepe és múlhatatlan érdeme volt abban, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt Barankovics István örökségét a magyarországi rendszerváltoztató pártok közé emelte, a keresztény értékek legfőbb képviselőjévé tette a magyar politikai életben.
x
A kormány szülői és egészségügyi szakmai szervezetek kérésére társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a javaslatot, amely szerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
x
Nincs egyetértés az uniós tagországok között a migránsok elosztását illetően, mivel a nyugatiak úgy akarnak megszabadulni az oktalanul beengedett migránsoktól, hogy szét akarják osztani azok között, akik megvédték magukat és nem engedték be őket a saját országunkba, mint például Magyarország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, az európai uniós tagállamok kétnapos csúcstalálkozójára érkezve, magyar újságíróknak nyilatkozva.
x
Dr. Rubovszky György, a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja, országgyűlési képviselője életének 74. évében ma visszaadta nemes lelkét Teremtőjének – tudatta a közvéleménnyel Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
x
Orbán Viktor szerint Európának meg kell értenie, hogy minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából, annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, Budapesten, a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter rámutatott, hogy Klebelsberg Kunónak soha nem látott mértékű oktatásfejlesztést köszönhetett Magyarország.
x

Videó

korábbiak
2017. 06. 15.
2017. 06. 11.
2017. 06. 06.
2017. 05. 31.

ez+az

korábbiak

A kormány ötvenmillió forintos támogatásával országos hálózattá fejlődött a gyermekvállalást népszerűsítő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának...

A lakóhelyükre visszaköltöző iraki keresztényeket otthonaik újjáépítésében, a mindennapi élet feltételeinek megteremtésében szeretné segíteni az az online gyűjtés, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK...

Tíz, Szent László királyhoz kötődő erdélyi település képviselői találkoztak kedden a székelyföldi Csíkszépvízen a Szent László-emlékév keretében szervezett rendezvényen – írta a Maszol.ro portál.

Országgyűlési tudósítások

korábbiak
Igazságügyi és ügyészségi alkalmazottak bérezéséről

Fontos cél, hogy az igazságügyi szervezetrendszer megtarthassa a rendszer működtetése szempontjából kulcsfontosságú alkalmazottak elvándorlását.

Számvevőszéki értékelés

Az Állami Számvevőszék, mint az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, küldetése – összhangban a stratégiájában megfogalmazottakkal –, hogy szilárd szakmai alapon álló, értékteremtő...

A kormányzat szociális intézkedései megfelelnek a KDNP programjának

Folytatódik-e az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése – tette föl a kérdést interpellációjában a kereszténydemokraták parlamenti képviselője. Az államtitkári válaszból kiderült: egy év alatt 285 ezerrel, 39...

Galéria

korábbiak
Díszebédet adott Semjén Zsolt a kínai Államtanács elnökhelyettese tiszteletére
Liu Jen-tung, a kínai Államtanács elnökhelyettese, miniszterelnök-helyettes és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökeSemjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszédet mond a kelet-közép-európai országok és Kína egészségügyi minisztereinek szakmai konferenciájánSemjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a díszebéden köszönti Liu Jen-tung-ot, a kínai Államtanács elnökhelyettesét, miniszterelnök-helyettesét Rétvári Bence államtitkár, a KDNP alelnöke és Jenik Péter kabinetfőnök társaságábanSemjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszédet mond a kelet-közép-európai országok és Kína egészségügyi minisztereinek szakmai konferenciáján
Megmelékezés Penc háborús emlékművénél
Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnökeWittner Mária '56-os szabadságharcosKrálik József polgármester, PencRétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke
A 70 éves Blanckenstein Miklóst köszöntötték
A 70 éves Blanckenstein Miklóst köszöntötték EsztergombanBlanckenstein Miklós pápai prelátus, püspöki helynök, az esztergomi szeminárium rektoraBlanckenstein Miklós pápai prelátus, püspöki helynök, az esztergomi szeminárium rektora és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekJenik Péter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke (középen)

Napló

korábbiak

Meg fogjuk védeni az eddig elért eredményeinket, és nem fogjuk engedni, hogy mások döntsenek arról, hogy kivel akarunk együtt élni, és kivel nem!  ...

 „A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről” címmel éjszakába nyúló politika vitában mondta el a kereszténydemokraták...

A 2018. évi költségvetés a munkából élők költségvetése, amely minden magyar ember számára megteremti annak a lehetőségét, hogy ismét tehessen egy lépést előre a...

A Honvédelmi Minisztérium fejezet támogatási főösszege 393 milliárd forint, kiadási főösszege pedig 427 milliárd...