Ne álljon Károlyi Mihály szobra a Kossuth téren

Károlyi Mihály helyett Kéthly Anna szobrát látná szívesen a Kossuth téren a budapesti KDNP – mondta el a Független Hírügynökségnek Szalma Botond, a párt budapesti elnöke. Hozzátette, a Károlyi-szobor eltávolítását már remélhetőleg a szerdai ülésnapján napirendre veszi a Fővárosi Közgyűlés. A párt szerint Károlyi Mihály tehetetlen és dilettáns politikája következtében jöhetett létre a Tanácsköztársaság.

A KDNP budapesti választmánya februárban határozott úgy, hogy kezdeményezik a Károlyi szobor eltávolítását a Kossuth térről. A párt szerint Károlyi Mihály nem méltó arra, hogy azon a téren álljon, ahol Kossuth Lajos és II. Rákóczi Ferenc szobra van. Károlyi tehetetlen és dilettáns politikája következtében jöhetett létre a Tanácsköztársaság, amely hatalomba emelte többek között a véres kezű Kun Bélát. A budapesti KDNP javaslata szerint a Károlyi-szobor helye a Memento Parkban, a többi között Marx, Engels, Lenin, illetve Kun Béla és Ságvári Endre szobra mellett lenne. Szalma Botond közölte, remélik, már a szerdai közgyűlés napirendjére veszi a javaslatot, de azt is elfogadhatónak tartják, ha csak a következő foglalkozik vele, nyárig azonban jó lenne lezárni ezt az ügyet.

A kérdésre, hogy kinek a szobrát látnák szívesen az eltávolítandó Károlyi helyett, azt mondta, például Kéthly Annáét, aki szociáldemokrata politikusként méltó lenne erre az elismerésre. A felvetésre, hogy a Károlyi-szobrot a Jobbik is el akarja távolítani, Szalma Botond azt mondta, ha támogatják a tervüket, azt örömmel veszik.

Forrás: Független Hírügynökség

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!