Krakkóban megnyílt a NATO elhárítási kiválósági központja

Krakkóban csütörtökön hivatalosan is megkezdte tevékenységét a NATO magyar részvétellel létesített elhárítási kiválósági központja. Az ünnepségen részt vevő Simicskó István honvédelmi miniszter az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az intézmény létrehozásával a közép-európai térség biztonsága is erősödött. Elmondta továbbá, hogy Magyarország kezdettől fogva támogatta a krakkói központ létrehozását, ennek munkájában egy magyar tiszt vesz majd részt a helyszínen. 


Simicskó István honvédelmi miniszter, a KDNP alelnöke

A központ hivatalos átadásán jelen volt mások mellett Manfred Nielson tengernagy, a krakkói központ létrehozását felügyelő Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (NATO ACT) parancsnokhelyettese, Antoni Macierewicz lengyel, Peter Gajdos szlovák és Mihai-Viorel Fifor román védelmi miniszter is.

Simicskó István az ünnepség után az MTI-nek elmondta: a mai korban, amikor „új kihívások jelennek meg a régiek mellett, fontos, hogy ezeket a veszélyeket időben felismerjük és ezáltal tudjuk elhárítani őket, akár keletről, akár délről érkeznek”. Értékelése szerint a krakkói központ megnyitásával a NATO erősödött, és erősödött ezen belül a közép-európai térség stabilitása, Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország biztonsága is.

Elmondta továbbá, hogy Magyarország kezdettől fogva támogatta a krakkói központ létrehozását, ennek munkájában egy magyar tiszt vesz majd részt a helyszínen. Felidézte a budapesti katona-egészségügyi kiválósági központnak (NATO KEKK) a NATO hátterében betöltött szerepét.

Lengyelország a stratégiai partnerünk

A honvédelmi miniszter arról is beszámolt, hogy Krakkóban megbeszélést folytatott Antoni Macierewiczcsel, ebben a két ország védelmi szektorának jövőbeli együttműködéséről egyeztettek, érintették a hadiipari együttműködés lehetséges irányait is. „Célunk, hogy a visegrádi négyekkel minden ponton minél szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki, ezen belül Lengyelország a stratégiai partnerünk” – szögezte le.

A Krakkóban létrehozott elhárítási kiválósági központ (Counter Intelligence Centre of Excellence – CI COE) egyike a NATO tagországaiban működtetett huszonnégy kiválósági központnak, amelyek tevékenysége a katonai orvoslástól kezdve a terrorizmus elleni harcon és az energiabiztonságon át a kibervédelemig terjed.

A lengyel és a szlovák kezdeményezésre, kormányközi szerződések alapján 2016 szeptemberétől alakuló elhárítási kiválósági központ feladata a szövetség szakértői hátterének alakítása és tanfolyamok szervezése a katonai elhárítás témakörében. A krakkói központ idén februárban nyerte el a NATO akkreditációját. A projektben jelenleg tíz szövetségi tagállam, a négy visegrádi ország mellett Horvátország, Litvánia, Németország, Olaszország, Románia és Szlovénia vesz részt. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!