Magyar szakember is bekerült a WHO európai regionális bizottságába

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottságának magyarországi ülésén a bizottság állandó bizottságának tagjává választották Páva Hannát, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettesét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

A közleményben emlékeztetnek: a WHO európai regionális bizottságának  67., négynapos ülése hétfőn kezdődött Budapesten. A tanácskozás levezető elnöke Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

A regionális bizottság szerdai ülésén új tagokat választott testületeinek és bizottságainak megüresedett pozícióira. A WHO európai regionális bizottsága állandó bizottságának tagjává választották három évre Páva Hannát, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettesét – közölték.

Az állandó bizottság egyebek mellett a regionális bizottságot képviseli, gondoskodik róla, hogy érvényesüljenek a bizottság határozatai és szakpolitikája, tanácsadóként működik közre a regionális bizottság elé terjesztett kérdésekben, a regionális bizottság ülései között tanácskozik a regionális igazgatóval, és saját javaslatokat terjeszt a regionális bizottság és a regionális igazgató elé – ismertette a tárca. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!