Németh Zsolt: „Tusványos a biztos pont”

Idén 28. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, „Tusványos, a biztos pont” mottóval. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően jövő szombaton felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.

kdnp.hu – MTI

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte: a keddtől vasárnapig tartó rendezvényen 28 sátorban tartják a programokat.

Tusványos a legkomolyabb erdélyi fesztivál, „a szabadegyetemek szabadegyeteme” – tette hozzá.

Németh Zsolt közölte: a bálványosi szabadegyetemen a hagyományoknak megfelelően szombaton felszólal Orbán Viktor, várhatóan megosztja az európai jövővel összefüggő dilemmáit.

Utalva a program mottójára azt mondta: Tusványos a biztos pont mint szabadegyetem, hiszen 28 éves intézményről van szó. Biztos pont azért is, mert a magyar nemzetpolitika összefonódik Tusványossal, nagyon jelentős gondolatok születtek ott.

Kitért a kormánypárti politikus az autonómia és a határon átívelő nemzetegyesítés fogalmaira, hangsúlyozva, nagyon hosszú még az út a határokon átívelő nemzetegyesítés felé.

A jelmondat azt is jelenti – mondta a fideszes politikus –, hogy Tusványos politikai értékvilágot is jelent, és ennek egy változó időszakban megnő a jelentősége. Utalva Donald Trump amerikai elnök Varsóban tett kijelentésére, miszerint a Nyugat megújításának értékalapokon kell nyugodnia, azt mondta: a szabadegyetem kiváló alkalom arra, hogy reagáljanak erre.

Rámutatott: Magyarország a visegrádi négyek soros elnökeként megpróbálja a saját értékeit Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal is megosztani, és közös platformot kialakítani.

Németh Zsolt megemlítette, hogy Tusványoson első alkalommal lép fel a Skorpió, illetve felhívta a figyelmet a népzenei sátorra, és arra, hogy a rendezvény vendége lesz Fa Nándor vitorlázó.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a rendezvényt közéleti inkubátornak nevezte a sajtótájékoztatón.

Jó látni – mondta –, hogy amiről úgy gondolták, csak egy jó buli lesz, már a harmincadik évéhez közeledik, átívelve pártpolitikán, pártokon. Tusnádra csak az nem jön el, aki nem akar eljönni - jelentette ki, közölve: idén is jelen lesznek RMDSZ-es politikusok. Véleménye szerint mára politikai presztízsnek számít a részvétel. Jelezte: Orbán Viktor mellett ott lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Süli János tárca nélküli miniszter, több államtitkár, helyettes államtitkár, és erdélyi magyar politikusok, határon túli magyar vezetők is részt vesznek a programokon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!