A kuláküldözés emléknapjává nyilvánította az Országgyűlés június 29-ét

Elfogadta a parlament Varga László kereszténydemokrata politikus indítványát, és határozatban ítéli el a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. Emellett az országgyűlés képviselői javasolják, hogy a kuláküldözés történetéről és körülményeiről rendszeresen, méltó módon emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a középparaszti réteg szenvedését.
 

A képviselők Varga László KDNP-s politikus indítványát 345 igen szavazattal, 7 nem ellenében és egy tartózkodás mellett hagyták jóvá hétfőn. A kormánypártok mellett az, MSZP, a Jobbik és az LMP politikusai is igennel voksoltak, a tartózkodó és az ellenszavazatokat a Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők adták le.

A határozatban az Országgyűlés elítéli a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. Emellett javasolja, hogy a kuláküldözés történetéről és körülményeiről rendszeresen, méltó módon emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a középparaszti réteg szenvedését.

A megemlékezés napja minden év június 29-e, Péter-Pál napja, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, „a parasztság ünnepe" volt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!