A Kereszténydemokrata Néppárt Foglalkoztatási és Munkaügyi Szakbizottságát négy éve, négy olyan KDNP tag alapította, akik a szakszervezeti munka területén is tevékenykednek. A négy alapító a Munkástanácsok Országos Szövetségének egy-egy megyei szervezetét is vezeti.
E szakbizottság létrehozásának elsődleges oka az volt, hogy közel 3,8 millió munkavállaló érdekeit, elképzeléseit hitelesen egyik politikai erő sem tudta megjeleníteni a parlamentben. Az alapítók ezért úgy gondolták, hogy a Munkástanácsok Országos Szövetsége által képviselt keresztény elkötelezettség és a szakmai háttér jelentős segítséget nyújthat a pártunk munkavállalókat érintő elképzeléseihez, programjához.
A négy alapító és az az óta csatlakozott tagság elsősorban a munkaügy és a foglalkoztatás területén dolgozik, vagy valamilyen szinten ott tevékenykedik: regionális munkaügyi tanácsi tagok, regionális foglalkoztatási és képzési bizottsági tagok, jogászok, tripartit rendszerű érdekegyeztetésben résztvevő tagok.
A szakbizottság a Szakértői Tanács keretein belül látja el feladatait és egy olyan program kialakításán, dolgozik, amelyik az egyház szociális tanításaira és a keresztény szociális eszmeiségre épül, ugyanakkor megfelel a kor szakmai színvonala szerinti elvárásoknak is.
Kapcsolattartás telefonon és Interneten történik. Üléseit szükség szerint, de legalább évente kétszer tartja.
A szakbizottság az elmúlt időszakban a munkavállalói igények alapján az alábbi kérdésekkel foglalkozott:
1. A munka becsületének és a megélhetés biztonságának helyreállítása.
2. A „feketemunka és a fekete gazdaság” jogszabályok nyújtotta kiskapuinak mielőbbi megszüntetésének lehetőségei.
3. A foglalkoztatás és a fogyasztás növelésének lehetősége az adórendszer átfogó reformjával. A családi adózás bevezetésének lehetősége.
4. Az elsődleges munkaerőpiacon megjelenő új munkahelyek számának növelése.
5. Az inaktív munkavállalói rétegek munkavállalási kedvének fokozása, ösztönzése.
6. A szakképzési rendszer korszerűsítésének lehetősége. Versenyképes, a munkaerőpiacon könnyen eladható, a munkaadói igényeket kielégítő szakmák oktatásának támogatási lehetősége költségvetési forrásból.
7. A munkavállalók munkahelyi kiszolgáltatottságának megszüntetése, vagy jelentős csökkentése érdekében, a munkaerő-piaci ellenőrzési-, felügyeleti hatóságok megerősítésének és a „regionalizmus” vizsgálata.
8. Kis- és középvállalkozások ösztönözési, támogatási lehetőségei azon tevékenységeik során is, amikor az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahelyek kialakítását valósítják meg.
9. A korrupció és a körbetartozások felszámolásának megindítása jogszabályi változásokkal.
10. Jogszabályi támogatással a családok vásárlási szokások átalakítása. A családok vasárnapi együttlétének támogatása, a „Szabad vasárnap” elv alapján.
Alapítók:
Baumgartner Lajos, Veszprém, Bánhunyadi Róbert, Békéscsaba, Perényi József, Pécs, Szabó Lajos, Miskolc
