Meggyőző erejű győzelmet arattak az igen szavazatok a lisszaboni szerződés elfogadásáról rendezett írországi népszavazáson. A Fidesz közleményben gratulált az íreknek és remélik, az ír üzenet elég hangos lesz ahhoz, hogy a szerződés ratifikációjával eddig váró országok is megtegyék a szükséges lépéseket.
Meggyőző erejű győzelmet arattak az igen szavazatok a lisszaboni szerződés elfogadásáról rendezett írországi népszavazáson – közölte Micheal Martin ír külügyminiszter a dublini közszolgálati rádiónak nyilatkozva. Brian Cowen ír miniszterelnök később hivatalosan is bejelentette a győzelmet. A hivatalos részeredmények szerint a dokumentum támogatói 67 százalékkal kerültek fölénybe a voksoláson.
Az unió soros elnöki tisztét ellátó Svédország miniszterelnöke bejelentette: a népszavazás után nem kell rendkívüli EU-csúcsot tartani a szerződésről. Carl Bildt svéd külügyminiszter úgy fogalmazott: ez fontos győzelem Írországnak és egész Európának.
Köszönjük, Írország – e szavakkal köszönte meg az írek igenjét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Szerinte minden remény megvan arra, hogy a lisszaboni szerződést most már mindegyik tagországban hivatalosan is ratifikálják.
Elégedettségét fejezte ki szombaton Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke is. Mint Buzek fogalmazott, mind Írország, mind Európa számára jó hírről van szó, amely azt is jelenti, hogy az unió gyümölcsözőbb és hatékonyabb lesz.
A Fidesz közleményben gratulált az íreknek és remélik, az ír üzenet elég hangos lesz ahhoz, hogy a szerződés ratifikációjával eddig váró országok is megtegyék a szükséges lépéseket, így jó eséllyel pont kerülhet a 2007. december 13-a óta tartó folyamat végére. Mint fogalmaznak: Magyarország számára alapvető érdek egy hatékonyan működő, megerősödő Európai Unió, amely sikeresen ad választ a külső kihívásokra, és megtalálja a megoldást a belső feszültségekre is.
Az írek a tavaly júniusi első népszavazáson még elutasították a reformszerződést. A lisszaboni szerződés életbelépéséhez hiányzik még a cseh és a lengyel jóváhagyás is, de a lengyel elnök korábban azt ígérte, hogy az ír támogatás után ő is haladéktalanul aláírja a lisszaboni szerződést.
Forrás: MTI, mno.hu
