MIT TEHETÜNK A 10 ÉVRE ELÍTÉLT IRÁNI KERESZTYÉN TESTVÉREINKÉRT?

A CitizenGo keresztyén polgárjogi szervezet spanyol ága, aminek logóját itt fenn közöljük, spanyol és angol nyelvű petíciót, közbenjáró levelet tett közzé honlapjukon, amit már 17 377-en írtak alá, illetve küldtek meg Irán madridi nagykövetének, s a nagykövetségen keresztül az iráni igazságügyi miniszternek, kérelmezve a négy keresztyén elítélt szabadon bocsátását.

A PETÍCIÓ MAGYAR SZÖVEGE, MAJD SPANYOL ÉS ANGOL SZÖVEGE ALÁBB OLVASHATÓ. RÖVID ISMERTETŐNK VÉGÉN E-MAIL ÉS HONLAPOLDALI ELÉRHETŐSÉGEKET TALÁLNAK OLVASÓINK. KÖSZÖNJÜK, HA LEVELÉVEL SEGÍTI AZ ELÍTÉLT KERESZTYÉNEK SZABADULÁSÁT!

KÖZBENJÁRÓ LEVÉL, PETÍCIÓ YOUCEF NADARKHANI ÉS HÁROM TÁRSA SZABADON BOCSÁTÁSÁÉRT

 

Nagy tisztelettel Mr. D. MOSTAFA POURMOHAMMADI úrnak, Irán igazságügyi miniszterének

Nagy tisztelettel Mr. MOHAMMAD HASSAN FADAIFARD úrnak, Irán madridi nagykövetének

 

Az „Iráni Egyház” négy tagját 10 évi börtönre ítélték el vallási tevékenységükért. Nevük: Youcef NADARKHANI, Mohammadreza OMIDI, Yasser MOSSAYEBZADEH, Saheb FADAIE.

 

Kérjük Önöket, szíveskedjenek mérlegelni ennek a négy iráni állampolgárnak a szabadon bocsátását, hiszen bebörtönzésük nem a béke és tolerancia üzenete a külvilág felé.

 

Nagyon köszönjük!”

 

(aláírás)

 

Ministro de Justicia de Irán, Excmo. Sr. D. Mostafa Pourmohammadi

Embajador de Irán, Excmo. Sr. D. Mohammad Hassan Fadaifard

Cuatro miembros de la Iglesia de Irán han sido condenados a 10 años de prisión por sus actividades religiosas: Yousef Nadarkhani, Mohammadreza Omidi, Yasser Mossayebzadeh y Saheb Fadaie.

Por favor considere la liberación de estos cuatro ciudadanos iraníes, cuyo encarcelamiento no transmite al mundo un mensaje de paz y tolerancia.

Muchas gracias.

Minister of Justice of Iran, Hon. Mr. D. Mostafa Pourmohammadi

Ambassador of Iran, Hon. Mr. Mohammad Hassan Fadaifard

Four members of the Church of Iran have been sentenced to 10 years in prison for their religious activities: Yousef Nadarkhani, Mohammadreza Omidi, Yasser Mossayebzadeh and Saheb Fadaie.

Please consider the release of these four Iranian citizens, whose imprisonment does not communicate to the world a message of peace and tolerance.

Thank you very much.

Atentamente,
[Tu nombre]

 

 

AZ IRÁNI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG MADRIDI NAGYKÖVETSÉGÉNEK ELÉRHETŐSÉGE E-MAILBEN:

iranemb.mad [kukac] mfa.gov.ir (iranemb[dot]mad[at]mfa[dot]gov[dot]ir)

 

TOVÁBBI LEHETŐSÉG: A CITIZENGO.ORG/SZERVEZET SPANYOL ÁGÁN (HAZTEOIR) KERESZTÜL, A HONLAPJUKON KÖZZÉTETT LEVÉL ALÁÍRÁSÁVAL IS KÜLDHETÜNK PETÍCIÓT, AMI ELÉRHETŐ, MEGTEKINTHETŐ ÉS ALÁÍRHATÓ, VALAMINT MÁSOKKAL IS MEGOSZTHATÓ INNEN:

 

http://citizengo.org/hazteoir/pr/72366-salva-cristianos-perseguidos-por-sharia?m=5&tcid=37894674

 

EDDIG 17 337 ALÁÍRÁS JÖTT ÖSSZE. LEGYEN A KÖVETKEZŐ AZ ÖNÉ/A TIÉD!

 

 (Fordítás, közlés: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára – gratisnews.hu – Budapest, 2017.07.21.)

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!