A világszerte élénkülő fegyverkezési verseny arra késztette a Monarchia stratégáit, hogy korszerűsítsék a hadsereget, amely már évtizedek óta háborúzott. A „közös” hadsereg Ferenc József közvetlen parancsnoksága és osztrák vezetés alatt állt, német nyelvhasználattal és közös hadizászlóval. Volt ugyan ezen belül egy kisebb külön magyar honvédség is, magyar vezénylettel, nemzeti zászlóval, de a sorozott magyar legénység egy része a közös hadseregben szolgált. Tekintve, hogy a Monarchiában tucatnyi nyelvi és etnikai kisebbség élt, és ebből a magyar királyság területén is, ahol mi magyarok valójában magunk is kisebbség voltunk, volt némi ráció abban, hogy a hadsereg egy közös nyelvet használjon.

A korabeli ellenzék nagyrészt abból élt, hogy a közös ügyeket obstruálja a parlamentben. Tisza István miniszterelnök, az ellenzék kijátszásával, megreformálta a házszabályt, hogy a kormány és a parlament működni tudjon, az ellenzék ne élhessen vissza a végletekig a házszabály adta időhúzással. A király feloszlatta a parlamentet, a választáson az ellenzék győzött, de a király egy „szakértői” kormányt nevezett ki, a hírhedt darabont-kormányt. A vármegyék megtagadták az engedelmességet, nem újoncoztak, nem szedték adót, nem hajtották végre a kormány rendeleteit, a kinevezett főispánokat elzavarták.

Az erőszak hihetetlenül magasra korbácsolta fel a magyarság nemzeti érzelmeit. Mindenfelé hatalmas tüntetéseket rendeztünk nemzeti zászlók alatt, gyakran törtek ki erőszakos politikai csetepaték a fellépő rendőrséggel és katonasággal is összecsaptak a tömegek. Divatba jött minden, ami a köztudatban magyarnak számított: a zsinóros ruha, a népviselet, az amúgy is divatos magyar szecesszió a házakon és a használati tárgyakon mai napig is látható népi motívumokkal cifrázatokkal. A zeneszerzők magyaros műveket alkottak – a fiatal Bartók Béla, zsinóros ruhában Kossuth szimfóniát szerzett – a költők, még a kozmopoliták is, bús kuruc rigmusokat vetettek papírra. A tulipán-mozgalom meghirdette, hogy mindenki csak magyar árut vásároljon. A kormány eközben az ébredező munkásmozgalommal és a nemzeti kisebbségek vezéreivel próbált szövetkezni. Évekig nemzeti lázban égett a magyarság.

Végül is a király beadta a derekát, kinevezte a nemzeti kormányt, amely aztán nem váltotta be hozzá fűzött reményeket. Herczeg Ferenc, a korszak legnépszerűbb írója ezt így fejezte ki: sokféleképp lehetett beszélni, de kormányozni csak egyféleképpen.

Tisza István, aki éles szemmel látta az országot fenyegető veszélyeket, hosszú időre ellenzékbe szorult. Megerősödött a szocialista mozgalom, nőtt a nemzeti kisebbségek elégedetlensége és a kozmopolita radikalizmus, éveket késett a hadsereg korszerűsítése és ez súlyos problémákat okozott a későbbi világháborúban.

Van Zilahy Lajosnak egy fiatalkori regénye, annak hősében ezt a kort, sorsában a magyarság sorsát ábrázolja. A partiumi kisvárosból a nagyvárosiasodó Pestre került diákgyerek, egy nagy nemzeti tüntetésen kimenti a veszélybe került magyar zászlót, az üldöző karhatalom markából. Lélekszakadt menekülése, a nemecseki hőstett, egész további sorsát, életszemléletét meghatározza. A zászlómentés hozza össze későbbi feleségével, de házassága ellangyosodik, élete eseménytelen, mikor kitör az első világháború. Természetesen ő is bevonul katonának, a hazát akarja védeni, de az elhúzódó háború alatt szerzett keserű tapasztalati megrendítik, dezertál a harctérről. Elfogják már a kivégzés előtt áll, mikor kitör az őszirózsás forradalom. Egyszerre ő lesz a nap hőse, a békeharcos, egyre magasabbra emelkedik a napról napra kavargó politikában és mindig kiábrándultabb lesz, végül szembefordul a kommunistákkal, az új, sőt ellenforradalmi nemzeti rendszerrel is. Hazamegy a közben románok megszállta szülővárosába. Egy este a kávéházban részeg román katonatisztek belékötnek és agyonverik.

Ilyen előzmények teremtették meg azt a tragikus életérzést, amely a Horthy-korszak légkörét áthatotta, a boldog békeidők optimizmusában nevelkedő, sorscsapások sújtotta nemzedék minden remény nyújtó mozgalom befogadására hajlamossá, kritikátlanná tett. Az Európa szerte tomboló nacionalizmus, amelyről persze ma már a belőle hasznot húzó győztesek nem akarnak tudni, felerősítette a Monarchia-kori nemzeti kezdeményeket, a népi mozgalmak és a nacionalizmus egyaránt a történtek visszahatása volt, és legenda formájában mai napig is él és hat.

Folyt. köv