Valamikor azt tartották, hogy – jogász Nobel-díj nem lévén – a hágai nemzetközi bírói méltóság a Nobellel azonos elismerést jelent. Ebben az értelemben Herczegh Géza teljesítményét tekintve magyar szellemi elit legfelső Nobel-díjas vonulatához tartozik.

Élete a trianoni magyarság sorsfordulataival való küzdelemben telt el. Ung megyében, régi, kálvinista, birtokos nemes családban született, szülőhelye a többször gazdát cserélt, ami szlovák-ukrán határon fekszik, rokonai közül többen ma is „Kárpát-Ukrajnában”, vagyis Kárpátalján élnek.

Édesapját, aki bíró volt, korán elvesztette, nevelőapja közismert történészprofesszor volt, a pécsi, majd a kolozsvári, végül a szegedi egyetem tanára, mélyen vallásos katolikus ember, aki a második világháború után egy ideig kisgazdapárti képviselő is volt.

Nevelt fiát a gödöllői premonreikhez küldte tanulni, és ő ott, az iskola államosítása előtti utolsó pillanatban tette le az érettségit. Így korán megismerte és átélte a két legfontosabb magyar eszmevilág, a katolikus és a protestáns kultúra együttesének mély értelmét és identitását.

Miután a jogi tanulmányokat befejezte, rövidesen a Jogtudományi Intézet munkatársa lett. Abban az időben még szépirodalmi tervei is voltak, az 1956-os forradalom után azonban úgy döntött, hogy a szaktudományos pályán, nemzetkö9zi joggal fog komolyan foglalkozni. Nyelvtudása is erre képesítette. Ezzel párhuzamosan – ha a szépirodalommal felhagyott is – komolyan foglalkoztatták a magyar történelem nemzetközi vonatkozásai, fordulatai, azok a tényezők, amelyek a magyarság sorsának egyre rosszabbra fordulásához vezettek.

Foglalkozásából eredően szükségszerűen foglalkozott az aktuális nemzetközi politikai eseményekkel, és egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől ezek kihatását helyzetünkre. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus bukásra ítéltetett, és hogy az országnak, a magyar társadalomnak fel kell készülnie egy bármikor bekövetkezhető fordulatra. Tehát azok közé tartozott, mondjuk úgy, azon kevesek közé tartozott, akik tudatosan készültek fel erre a fordulatra.

Miután szakértőként több alkalommal hosszabb időt tölthetett külföldön és egyre szélesebb körű nemzetközi kapcsolatai épültek ki, mindig világosan meg tudta ítélni az éppen fennálló helyzetet és a távolabbi következményeket, iparkodott ébren tartani másokban is annak tudatát, hogy az ország sorsa a nemzetközi politika függvénye és amikor, mire számíthatunk.

Tankönyvek és tanulmányok mellett két, nélkülözhetetlen alapművön dolgozott. Egyik: „Magyarország külpolitikája 896 – 1919” címmel még a pártállami időkben megjelent, a folytatás kiadására akkor nem kapott engedélyt. Időközben kinevezték a pécsi egyetem jogi karán a nemzetközi jogi tanszékre. Ezt abban a tudatban foglalta el, hogy más, befolyásos, párt-elkötelezett pályatársak mellett – akiknek a nevére ma már senki sem emlékszik – ennél tekintélyesebb posztra nem számíthat. Ám a nemzetközi jog szakterületén egyre nagyobb ismertséggel, több nemzetközi tudományos társaság tagja, vezetőségi tagjaként tevékenykedett. Végül, már a pártállam végelgyengülésének időszakában az MTA levelező tagjává is megválasztották.

Az 1989-es rendszerváltáskor, nem sokkal az Alkotmánybíróság létrehozása után annak tagja, majd alelnöke lett. Logikus következménye volt ez annak, hogy egész pályafutása a pártállam bukása utáni fontos szerepre predesztinálta. Ő is azok közé tartozik, akik minden tekintetben, külföldön és itthon méltók és alkalmasak voltak, hogy a rendszerváltással létrejött új, alkotmányos és demokratikus rendszerben feddhetetlenül főhivatalt viseljenek.

Ebben az időben vált lehetővé, hogy Magyarország elfoglalja az egyik bírói helyet a Hágai Nemzetközi Bíróságban és a választás természetes módon, az Antall-kormány időszakában csak rá eshetett.

Ez azért is nagy szerencse volt, mert akkor tárgyalta a Bíróság a szlovák-magyar Bős-Nagymaros nemzetközi vitáját, amely magyar szempontból bukásra állt. Ha az ügyet – a Horn-kormány szándékaival szemben – sikerült közel döntetlenre javítani, az elsősorban Herczegh Géza érdeme, ott kifejtett tárgyilagos és hiteles fellépésének eredménye.

Herczegh Géza tíz éven át töltötte be a hágai bírói posztot. Időközben megjelent, immár cenzúra nélkül alapművének második kötete. „A Szarajevói Merénylettől a Potsdami Konferenciáig – Magyarország a Világháborús Európában – 1914 – 1945” címmel. Az említett két tárgyilagos, elfogulatlan, szakszerű, illúziótlan, őszinte alapműnek ott kellene állnia minden magyar értelmiséginek, elsősorban történelemtanárnak, publicistának, politikusnak a könyvespolcán, hogy sallangmentesen mérlegelni tudja hazánk sorsát és lehetőségeit, a nagyhatalmak politikájának sodrásában.

Hágából hazatérve Herczegh Géza felújította kapcsolatait szűkebb pátriájával, rendszeres kapcsolatba lépett a délkelet-szlovákiai és a kárpátaljai térség magyarjaival, másrészt építgette minden régivágású magyar ember legtitkosabb vágyát. Tuszkulánumát, ahol majd bölcs öregként visszahúzódva létrehozhatja egyik igazi nagy álmát, hatvan éve dédelgetett regényének megírását. A regény megíródott és másfél éve meg is jelent „Foggal és körömmel” címen. A kiábrándult és részben kiábrándító témájú regény a régi magyar úri középosztály második világháborúvégi, szovjet-megszállta összeomlásának, az ő saját gyermeki világa pusztulásának állít emléket. A tuszkulánum is megépült, de gazdájának már nem maradt ereje és ideje, hogy bölcs öregként ott hunyja le örökre szemét.