Idén „és nem az „idei évben”), a hagyományos uborkaszezon szó szerint egy uborkalopás körüli ideológiai vitává alakult és ebben benne foglaltatik az országnak minden gazdasági és társadalmi nyomorúsága, amelyet a szoclibek immár hatéves uralma előidézett.

Az erről folyó ideológiai háborúban,Tamás Gáspár Miklós, azt a rá jel1emző, gondolatfacsarásosan hülye kérdést tette közzé, hogy ki-mi ér többet, az emberélet, vagy egy uborka, amely a magántulajdon szentségének szimbóluma? Holott a kerdés valójában az, kinek van igaza és ki az értékesebb ember: az uborkatermelő, dolgozó ember, vagy a munkakerülő uborkatolvaj? De maga a tragikusan végződött uborkalopás is csak részletkérdés az általánossá lett szociális válsághoz képest, amely már legalább ötven éve vonszolódik és halogatódik: Mi történjék azzal, a már a legsötétebb pártállami időkben is egymilliónyi, munkaköteles korú, de minden munkára alkalmatlan emberrel és legalább kétmilliónyi hozzátartozójával, akiket a társadalom erkölcsileg-fizikailag munkaképes többségének kell eltartania? Akkor ezt kapun belüli munkanélküliségnek hívták. Ma nincs neve.

 

De az akkori és a mai ingyenélők két rétege teljesen átfedi egymást. Az akkori és a mai is két, jól elkülöníthető csoportból áll: a legfelső, lélekszám szerint igen keskeny ingyenélőből, akik a javak aránytalanul nagy részét elpazarolják és a legalul élők nagyszámú deprivált-nyomorgójából, akiknek csak létminimum alatti adomány jut. Mindkettőt „mi”, az adó- és járulékfizetők tartjuk el.

 

Ez a helyzet éleződik egyre súlyosabb összeütközésig, legfelül és legalul. Legfelül a Kulcsár-ügy bírói döntése, mint a jéghegy csúcsa, ahol nem derül ki, pontosan mi is történt. Hová tűntek tízmilliárdok, amely összeg szintén csak az eltűnt ezermilliárdok egy töredéke lenne? Alu1 pedig néhány ellopott uborka, és az olaszliszkai lincselés óta egyre elviselhetetlenebbé váló társadalmi feszültség, a legszegényebbek különböző rétegei között, a kérdésre rátelepülő hatósági és médiaügyködéssel.

 

A szociális problémát sikeresen fajgyűlöletté tupírozó baloldali bajkeveréssel egyidejűleg folyt a láthatatlan iszapbírkózás, az ex-kormánykoalíció pártjai és platformjai között az igazi nagy kérdésről: hogyan lehetne a biztos bukást - kerül, amibe kerül - két évvel prolongálni. A nyári parlamenti ciklusban még vitte a koalíciót a régi lendület, ha papíron el is váltak útjaik, de közeleg az idő, amikor színt kell vallani: koalíció, vagy bukás?

 

Vészesen közeleg a költségvetés benyújtásának határideje, a vita tárgyává lett adóreformmal.

 

A közéletből nyárra visszavonult Gyurcsány, a közeli napokban végre előrukkolt a hónapok óta folyamatosan beharangozott javaslattal, amely terjedelmében eposz, tartalmában a hagyományos. A hegyek ismét egeret szültek - ez az általános vélemény. Célját pedig kivétel nélkül mindenki abban látja, hogyan tudná Gyurcsány személyes hatalmát a választásokig átmenteni. A szkeptikusok ehhez még azt is hozzáteszik, hogy a javaslat azért olyan amilyen, hogy az SZDSZ hosszú huzavona után az utolsó pillanatban mégis megszavazhassa.

 

Ehhez képest meglepő, hogy a volt koalíciós partner három nap után elutasította. Szegény miniszterelnökünk - vagy az, aki - tehát egész nyáron át hiába gyötörte magát. A kormány most ott áll, ahol valamikor az a híres, mádi emancipált honpolgár.

 

Fodor Gábor ugyan szó szerint nem ismételte el, de feltételei nyilvánvalóan továbbra is ugyanazok: adóreform, vagy szakértői kormány, vagy új választás. Tekintve, hogy Gyurcsány a költségvetés elfogadásához kötötte saját sorsát, most azt kell hinnünk, hogy ütött az utolsó órája, az SZDSZ megküldte neki a selyemzsinórt.

 

Láttuk négy éve ilyentájt Medgyessyt a torkához kapni. A D-209 ügyet az SZDSZ lenyelte, de a rossz kormányzást már nem. Hogy a népies fordulatokat fokozzuk, akkor az SZDSZ eben gubát cserélt.

 

Gyurcsány azonban nem az az ember, aki megijed egy kisebbségi kormányzás, egy költségvetésnélküliség kísértetétől. Mi történhetik? Ha nem lesz költségvetés, hát nem lesz. Automatikusan életbe lép az idei költségvetés 2009-re is. Marad az adótörvény, annál jobb, lehet tovább kaszálni. Na és?! Mire az EU észbe kap és megcsóválja a fejét, már jócskán benne leszünk a következő évben, egy ugrásnyira a mandátum 2010-es lejártától. Akkor már igazán nem számít, előbb lesz-e egy kevéssel a választás, vagy sem. És az SZDSZ igazán nem haragudhatik, ő is jól jár a hosszabbítással.

 

Ennél már mégis csak okosabb, ha decemberben szépen megszavazzák az olyan-amilyen költségvetést. Ennyi. És megszavazzák.