„… az országegyesítést követően… az egész német média olyanná lett, amilyenné: politikailag korrekt, jellemzően antifasiszta, antitotalitárius, alapvetően olvasmányos és általában mégis nagyon igényes, erősen kultúra-orientált… népnevelő. Politikacsinálónak azonban egészen a legutóbbi hetekig… nem lehetett nevezni.” – összegzi az Élet és Irodalom az Ernst Elitz egykori német médiavezérrel készült interjút. A politikacsinálásra utaló mondat szerint tehát ebben a mondatban a „politikai korrektség” kifejezés nem a teljesen lejáratott „politikailag korrekt” nyelvezetre utal, hanem arra, hogy a német sajtó a legutóbbi időkig nem kívánt a belpolitikai csatározásokban egyik párt, irányzat vagy oldal mellett sem elköteleződni. Mindent azonos mércével mért, csak az igazat írta politikáról, politikusokról, vagyis nem „politikailag korrekt” volt, hanem egyszerűen csak korrekt.
d-y-ó
Ha ez a legutóbbi időkig valóban így volt, akkor minek a félrevezető „politikailag” jelző? Aki-ami korrekt, az egyszerűen korrekt: egyenes, tisztességes, őszinte, becsületes, igaz, hiteles, megbízható…
A „politikailag korrekt” kifejezés jellemzője pedig éppen ennek az ellenkezője: álszent, őszintétlen, félrevezető, mesterkélt, homályos erőltetett, kétértelmű, képmutató…
A német média korrektségének próbaköve, az interjú szerint a Guttenberg-ügy, amelynek kapcsán a jobbközép és a liberális sajtó éles vitába keveredtek egymással a plágiumon tetten ért fiatal jobboldali politikus megítélését illetően, szubjektív állást foglaltak mellette, illetve ellene. Ez azonban kivételes, egyszeri eset, egyébként a német média korrektsége továbbra is csorbítatlan, amint az az interjú záró fejezetéből kiderül. Abban ugyanis rólunk, a magyar közéletről van szó, ebben pedig egy pillanatra sem kétséges a német média elfogulatlansága.
Rólunk lévén szó érdemes itt egy keveset elidőzni.
„Magyarországon… az a vélemény, hogy gazdasági érdekcsoportok irányítják a nyugati sajtót” – indítja a kérdést a magyar riporter, azt írja, azt mondja, amit az óriásvállalatok diktálnak neki.”
A riporter a válságadóra céloz és hogy – szerintünk – a megadózottak bosszúja a magyar médiatörvény elleni médiahadjárat.
Ugyan – hárítja a német médiaguru a gyanúsítást –, a német sajtókonszernek olyan gazdagok, hogy azok véleményét nem lehet megvásárolni. „A német sajtó nem azért kötött bele szinte egységesen a magyar médiatörvénybe, mert valamely gazdasági, politikai mogul kérte volna tőle”… Ezt szerinte a Guttenberg-ügy bizonyítja, hiszen most éppen megosztottak – „hanem mert abba kötelessége volt belekötnie egy olyan médiának, amelynek lételeme a politikai hatalom ellenőrzése,” a hatalmi visszaélés megakadályozása, a sajtó függetlenségének őrzése. Még az is csak emelte a német sajtó tekintélyét, hogy a Guttenberg-ügyben politikailag állást foglalt.
Szívesen elhinnénk, hogy a német – és minden más nyugati média, mert a nyilatkozó erre is céloz – pusztán a médiaszabadság védelmében dorongolta le a magyar médiatörvényt. (Ha egyáltalán ismerte!) De ezt akkor tette – szerintünk – amikor még nem is olvasta, csak a baloldali és a liberális kommentálók ferdítései, régen bevált kisúgóink véleményét ismerte.
Ami pedig a német média anyagi függetlenségét, önzetlenségét és befolyásolhatatlanságát illeti, hát a nyilatkozó valószínűleg soha nem hallott még róla, hogy a magyar médiumok nagy többségét vagy direkt, vagy áttételes módon német tulajdonosok – részben éppen médiacégek – szerezték meg bagóért.
Vagyis egyáltalán nem közömbös a „politikailag korrekt, antifasiszta-antitotalitárius … általában pedig nagyon igényes, erősen kultúra-orientált… ha úgy tetszik népnevelő” német sajtómoguloknak, hogy miről szól a magyar sajtótörvény? Azt hallották, sőt minden ellenőrzés nélkül el is hitték, hogy Magyarországon a médiatörvény lehetővé teszi annak a kultúrszemétnek a szűrését, sőt bírságolását, amely az ő kultúra-orientált népnevelő médiumaikból hajnaltól az utolsó éjszakai pornófilmig neveli bunkóságra a népét. Ez a jó üzlet. Ezért volt olyan fontos, hogy a külföldi tulajdonú médiumok büntethetőségét kivegyük a médiatörvényből. Ettől lett olyan hihető számukra, hogy Magyarországon fasiszta diktatúra van, vagy lesz és persze cenzúra. Így hát tisztán a médiafüggetlenség és szabadság védelmében voltak kénytelenek önzetlenül, politikamentesen sajtóhadjáratukkal az uniós politikusok figyelmébe ajánlani a magyar veszedelmet. Miért egy gazdasági politikai nagymogul kérte volna őket erre, mikor semmi szükség és lehetőség náluk ilyesmire? Hiszen ők maguk a gazdasági politikai nagymogulok. Ezt a nyilatkozó német főszakértő is elismeri. Ő mondja, hogy hihetetlenül jól megy a német sajtómoguloknak. Abban pedig benne van az innen kiszivattyúzott extraprofitjuk is.
Ennyit az ő, sajtószabadság iránti elkötelezettségükről és politikai korrektségükről. Meg a független szakértőjükről.
