Légifelvétel az MSZP-ről II.

Ha számba vesszük az MSZP középtávon aktívnak tekinthető csoportosulásait, ezek kivétel nélkül eddig a belső ellenzékükhöz tartoznak, és ha ténylegesen tagjai is a jelenlegi élcsapatnak, kilógnak a leszerepelt, de helyén maradt garnitúrából. Lehet, hogy Lendvai, Kis Péter és még néhány főszereplő visszavonult, de valójában nem érzékelhető sem személyi, sem irányváltás a szoclib. oldalon. Kovács Lászlóval akarnak újítani? Problematikus a párt gazdaági helyzete. Állami támogatása lecsökkent, az igazi nagy, lenyúlható pénzcsapokhoz nem fér hozzá. Jelenlegi helyzetében független támogatók aligha látnak benne fantáziát. Gyurcsány már csak azért sem térhet vissza a párt élére, mert neki az egész állami költségvetés is mindig kevés volt, enélkül pedig képtelen megmutatni önmagát. Az ő programjai nagyszabású reklámkampány nélkül csak primitív blöffök, nagyhangú semmitmondások.

Az a fiatal garnitúra, amely Gyurcsány csapatából állva maradt, csupa második-harmadik vonalbeli ember. Egyetlen önálló gondolatuk nincs, egész tevékenységük az ellenzék támadása volt, most pedig az új kormány minden lépésének bírálata, kiforgatása, üres ellenzékieskedés. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek, a Fidesz–KDNP-nek legalább olyan rossz teljesítményt, akkora korrupciót és annyi törvénytelenséget kellene produkálniuk, mint amennyi Gyurcsány idejében besegített és célpontot nyújtott az eredményes ellenzéki tevékenységhez.

Mesterházy és a különböző Zsoltok és Csabák ősz-öreg emberek lehetnek, mire ez a fajta ellenzékieskedés beválik, ha egyáltalán lesz hozzá muníciójuk.

Szanyi Tibor és kis csapata az angyalföldi munkásököl, a régi szakik harcos proletár elszántságának utolsó képviselője. Ez éppen csak arra volt elég, hogy némi vándorszavazói segítséggel megmentse Szanyi saját egyéni képviselői székét.

Az MSZP maga volt a szakszervezetek lezüllesztője, még MSZMP formájában. Az elmúlt húsz évben pedig az alkalmazottak kiszolgáltatója volt a munkaadók, különösen a külföldi vállalatok tulajdonosai érdekeinek. Az egyetlen sztrájkképes szervezet, a MÁV dolgozóit lehet-e majd azok ellen vonultatni, akiktől egyedül várhatják, hogy rendet teremtenek és újjáépítik a közlekedést, ezzel munkaalkalmat biztosítanak, hasznot hoznak, csökkentik a katasztrofális eladósodást?

Még mindig akadnak, akik Szili Katalintól várják, hogy talpra állítja az MSZP-t, vagy valami hozzá hasonló pártot. Ő azonban több alkalmat is elmulasztott, amikor ezt még belülről tehette volna, és esetleg elfoglalhatta volna az akkor még működő pártot.

Jelenleg az sem világos, hogy mozgalma mégis oda irányul-e, vagy pedig egy új struktúrát épít fel a romokon. Erre leginkább vidéken lenne esélye, és ott próbálkozik. De majdnem kizárt, hogy azok az oligarchának nevezett vidéki pártvezetők, akik szeretnének legalább megyei szinten állva maradni, átadnák az ő embereinek a hatalmat, vagy ők maguk átállnának a jelenlegi pártvezetés mögül Szili oldalára. Legalábbis ennek semmi jele.

Egy időben sokat emlegették Botka László szegedi polgármestert, aki fiatal diákként vált sikeres politikussá, hogy neki kellene új irányt szabni az MSZP-nek. Botka azonban legutóbb kijelentette, hogy ő helyben akar maradni, és Szegeden szeretne szilárd hátteret teremteni magának. A jelek szerint Kósa Lajos példáját szeretné a saját városában követni és Szegedből élhető centrumot akar teremteni. Erre eddig is tett már kísérletet, talán nem is eredménytelenül.

Csakhogy Botka eddig a baloldali kormányok kedvezményezettje volt, ellentétben Kósával, akinek a kormány gáncsoskodásával és kőkemény helyi ellenfelekkel szemben kellett sikeresnek lennie. Ehhez azonban Botkának meg kell nyernie a polgármester választást és egy őt támogató képviselő testületnek kell győznie. Külön-külön sem biztos ez, együtt pedig teljesen valószínűtlen.

Ha Botka mégis arra kényszerülne, hogy a városa helyett a párt országos újjászervezéséhez fogjon hozzá, ehhez vaskézre lenne szüksége az összes platform országos összefogására.

Mi reménysége marad az elaggott MSZP-nek mindezeken felül? A híres-nevezetes értelmiségi holdudvar, a médiatámogatás. Ezekre nyilván hosszú távon számíthat, ha nem hazai, hát külföldi forrásokból, a fasizmus elleni harc jegyében. Erre kintről mindig van-lesz pénz. Ezen a ponton azonban valószínűleg nagyon erős konkurensre talál az egyre izmosodó LMP-ben. Az új párt ugyan kézzel-lábbal iparkodik elhatárolódni mind az MSZP-től, mind a néhai SZDSZ-től. Azonban tényleges szavazói támogatást csak ennek a két pártnak a csalódott híveitől remélhet és kap is. Hogy aztán a média és a külföld érzékeli-e ezt, és ha igen, akkor mi lesz az MSZP médiatámogatásával, az a jövő kérdése.

Hogy aztán lesz-e köszönet abban a médiatámogatásban, amit az LMP kaphat a levitézlett balmédiától és a nevezetes holdudvartól, a mértékadóktól, azt lemérheti majd az SZDSZ-MSZP kormány sikeres fel- és lefutásán, amelyet nem kisrészt ennek a médiának is köszönhet.

A baloldali média és a mértékadók maguk is azzal a kérdéssel néznek szembe, hogy kit érdemes támogatnunk, és főleg, hogy miből?

d-y-ó