Open
Az alkotmányozás a nemzeti szuverenitás része">Az alkotmányozás a nemzeti szuverenitás része
2011. április 19.Szájer József beszámolójában felhívta a figyelmet, hogy Magyarország régi adósságát törleszti a tegnap elfogadott új alkotmánnyal, hiszen Magyarországgal szemben a térség posztkommuni
A magyar alkotmánytervezet a demokrácia és jogállamiság elvein alapul">A magyar alkotmánytervezet a demokrácia és jogállamiság elvein alapul
2011. március 30.„A tervezet alapjogi katalógusa a XXI. század legfrissebb emberi jogi dokumentumára, az Európai Unió alapjogi chartájára épül.
Az időarányosan kitűzött célokat elértük">Az időarányosan kitűzött célokat elértük
2011. március 25.A magyar miniszterelnök az EU-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: előre tudta, hogy ez a csúcs nagyon nehéz lesz, és három héttel ezelőtt még nagyon jelentősek voltak
Csak közös értékekre lehet erős Európát építeni">Csak közös értékekre lehet erős Európát építeni
2011. március 21.Rétvári Bence kiemelte: a kohéziós politika alkalmas arra, hogy a különböző ágazati politikák céljait összehangolja, és egyidejűleg a helyi szintű igényekhez és lehetőségekhez igaz
Világszerte megemlékeznek az 1848-as forradalomról és szabadságharcról">Világszerte megemlékeznek az 1848-as forradalomról és szabadságharcról
2011. március 13.A Bécsi Collegium Hungaricum a nagykövetséggel és az ausztriai magyar szervezetekkel tart közös koszorúzást szombaton Bécsben a essenyei-szobornál, a Weghuber parkban, majd megemlékezés le
Lengyelországi ünnepség március 15-én">Lengyelországi ünnepség március 15-én
2011. március 12.A márványtábla az 1830-31-es lengyel felkelés mellett kinyilvánított reformkori magyarországi rokonszenvhullámnak állít emléket, amely többek között Kossuth, Wesselényi, Kölcsey, Eötv
Stabilizálódnia kell az eurónak">Stabilizálódnia kell az eurónak
2011. február 25.Jelezte, hogy a zónán kívüli többi állam nevében nem kíván beszélni, de Magyarországnak nem kell félnie attól, hogy kimarad valamiből.
Béremelésre, a GDP növelésére van szükség">Béremelésre, a GDP növelésére van szükség
2011. február 23.A költségvetési fegyelem nem csak azt jelenti, hogy keveset költünk, hanem azt is, hogy okosan.
A visegrádi csoport hozzájárult Európa újraegyesítéséhez">A visegrádi csoport hozzájárult Európa újraegyesítéséhez
2011. február 15.Ez a térség lehet Európa egyik legsikeresebb régiója – mondta el Orbán Viktor a visegrádi országok vezetőinek a szervezet megalapításának huszadik évfordulóján rendezett jubileumi tal







