Országgyűlési tudósítás

A magyar történelem nagy pillanata az új alkotmány elfogadása">A magyar történelem nagy pillanata az új alkotmány elfogadása

Új alaptörvénye van Magyarországnak húsz évvel a rendszerváltozást követően, miután az Országgyűlés  elfogadta a dokumentumot. Az új alkotmányra 262-en szavaztak igennel, 44-en nemmel, egy képviselő pedig tartózkodott. Igennel voksoltak a Fidesz és a KDNP képviselői, valamint a független Pősze Lajos. Nemmel szavazott a Jobbik-frakció és két független képviselő, Ivády Gábor és Szili Katalin. Tartózkodott a szintén független Molnár Oszkár. Az alkotmányozásban nem, így a szavazáson sem vett részt az MSZP és az LMP. Kövér László házelnök a döntés után mondott beszédében azt mondta: „Ez az alaptörvény legitim, nemzeti, nem kirekesztő, ellenben integráló, hagyománytisztelő, de jövőbe tekintő, tiszteletreméltó alkotás.”

A magyar történelem nagy pillanatának nevezte az új alaptörvény elfogadását Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője.

Erős alaptörvényünk lesz">Erős alaptörvényünk lesz

A miniszterelnök szerint a nemzeti konzultáció sikerének köszönhetően az új alkotmány a nemzet alkotmánya és kivételesen erős alaptörvény lesz. Orbán Viktor erről a parlamentben beszélt, a Jelentés a nemzeti konzultációról címmel, napirend előtt elmondott felszólalásában. A kormányfő szerint elárulják szavazóikat azok az ellenzéki pártok, amelyek tudatosan és előre elhatározottan kivonják magukat az alkotmányozásból. Várhatóan több mint 40 módosító indítványt nyújt be a Fidesz–KDNP alaptörvény-javaslatához a két kormánypárti frakció vezetője – hangzott el Lázár János Fidesz-frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.

Michl József arról beszélt, hogy mindennapossá vált a sírgyalázás a kolozsvári H

Huszonkilenc pontos kormányzati akciótervet jelentett be Orbán Viktor">Huszonkilenc pontos kormányzati akciótervet jelentett be Orbán Viktor

Huszonkilenc pontban sorolta fel a kormánya által javasolt intézkedéseket Orbán Viktor kedden a parlamentben az első gazdasági akciótervet ismertetve. Szerinte eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe. A kormány bevezeti a bankadót: a bankok, biztosítótársaságok és pénzügyi lízingcégek a költségvetésbe való befizetést 13-ról 200 milliárd forintra emelik. Egykulcsos családi jövedelemadózás bevezetését is javasolja a kormány, erre két év alatt állna át az ország, az adókulcs 16 százalék lesz. Orbán Viktor a kormány gazdasági akcióterve tízedik intézkedéseként azt javasolta, hogy fogadják meg a történelmi egyházak és karitatív szervezetek kérését, és tegyék újra áfamentessé az adományozást. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kormány minden segítséget meg fog adni az árvízi veszély elhárítására. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a társadalmi igazságosság érvényesült a kormányfő által meghirdetett első gazdasági akciótervben. Harrach Péter külön üdvözölte a családi adózás bevezetését, amelyet a KDNP terjesztett be.

A kormány minden segítséget meg fog adni az árvízi veszély elhárítására – mondta Orbán Viktor.

Megalakult az új Országgyűlés">Megalakult az új Országgyűlés

Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon – mondta Orbán Viktor a parlament pénteki ülésén, ahol a fideszes Schmitt Pált választották meg az országgyűlés elnökévé. Letették esküjüket az új képviselők, ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az új Országgyűlés. Az ülést Sólyom László államfő nyitotta meg, beszédében leszögezte: nem engedhető meg, hogy gyűlöletre uszítás hangozzék el az Országgyűlésben. Az államfő a Ház alakuló ülésén megerősítette, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni. Az államfő bejelentését hosszú taps követette a parlamenti ülésteremben.

Benyújtotta a Fidesz-KDNP a kormány megalakításával összefüggő előterjesztéseit péntek délután.

A köztársasági elnök megsértése Magyarország, a magyar nemzet megsértését jelenti">A köztársasági elnök megsértése Magyarország, a magyar nemzet megsértését jelenti

Salamon László, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője pártja nevében napirend előtti felszólalásában határozottan elítélte azt a minősíthetetlen hangvételű támadást, melyet – immáron többedszer – a köztársasági elnökkel szemben az MSZP-s Szanyi Tibor megengedett magának. A kereszténydemokrata politikus kijelentette: a köztársasági elnök megsértése Magyarország, a magyar nemzet megsértését jelenti, a KDNP elvárja a kormánytól, és a szocialista párt képviselőcsoportjától, hogy az említett esettől határolódjon el, és tegyék világossá és egyértelművé, hogy a köztársasági elnök személyével szembeni sértő megnyilatkozásokat megengedhetetlennek, alkotmányos rendünkkel összeegyeztethetetlennek tartják.

Az idei október 23-ai ünnepségekkel összefüggésben egy szocialista országgyűlési képviselő minősíthetetlen, durva kifejezéssel illette a köztársasági elnököt, s ezt nem először te

Jóváhagyta a Ház a rögzített árfolyamú végtörlesztést">Jóváhagyta a Ház a rögzített árfolyamú végtörlesztést

Az Országgyűlés döntése értelmében, egyes esetekben lehetővé válik a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztése. A vállalkozások október 20-ig igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót. A jövőben nemcsak a nem teljesítő adósokat regisztrálja majd a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR), hanem az időben törlesztő lakossági hiteleseket is, azaz létrejön a pozitív adóslista.

Lezárult a távhőszolgáltatás árának hatósági megállapításáról szóló törvény általános vitája az Országgyűlésben.

Az Országgyűlés az utolsó ülésnapon elfogadta az új egyházügyi törvényt">Az Országgyűlés az utolsó ülésnapon elfogadta az új egyházügyi törvényt

A választási törvény módosításáról, az alapvető jogok biztosáról és a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatok zárószavazásával ért véget a Parlament hétfői ülése, és ezzel lezárult a rendkívüli nyári ülésszak. A Ház elfogadta az új egyházügyi törvényt, amelynek alapján tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismer el az Országgyűlés. Harrach Péter frakcióvezető szerint az elmúlt fél évben az ország ellépett a szakadék széléről.

Az Országgyűlés az utolsó ülésnapon elfogadta az új egyházügyi törvényt

A választási törvény módosításáról, az alapvető jogok biztosáról és a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatok záróvitájával, és zárószavazásával ért véget a Parlament hétfői ülése, és ezzel lezá

Az Országgyűlés elfogadta az új egyházügyi törvényt">Az Országgyűlés elfogadta az új egyházügyi törvényt

A választási törvény módosításáról, az alapvető jogok biztosáról és a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatok zárószavazásával ért véget a Parlament hétfői ülése, és ezzel lezárult a rendkívüli nyári ülésszak. A Ház elfogadta az új egyházügyi törvényt, amelynek alapján tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismer el az Országgyűlés. Harrach Péter frakcióvezető szerint az elmúlt fél évben az ország ellépett a szakadék széléről.

Az Országgyűlés elfogadta az új egyházügyi törvényt

A választási törvény módosításáról, az alapvető jogok biztosáról és a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatok záróvitájával, és zárószavazásával ért véget a Parlament hétfői ülése, és ezzel lezá

Interpellációk, kérdések – Miért keserű a magyar cukor?">Interpellációk, kérdések – Miért keserű a magyar cukor?

Mi ez, ha nem megszorítás? Hány gyógyszerészt kíván utcára tenni a fülkeforradalmi kormány? Várható-e az M35-ös útra felvezető 3323-as útszakasz felújítása? Kíván-e tenni valamit az off-shore lovagok ellen? Mi lesz az Egert az M3-as autópályával összekötő út sorsa? Bérbefagyasztás a közszférában? Hol tartanak az őstörténeti kutatások? Lemondott a kormány a rokkantnyugdíjasokról? Múlhat-e 10 millió forinton a Szigetköz sorsa? Nem ismerik a számokat?

Twitter YouTube
KDNP pajzs