Választás 2010.
„Rajtunk a sor, hogy cselekedjünk” + videó"> „Rajtunk a sor, hogy cselekedjünk” + videó
2010. április 8.A Syma csarnokban tartotta a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényét. Orbán Viktor. beszédében hangsúlyozta: még 62 óra és eljön az igazság pillanata Magyarországon. A Fidesz elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik kitartottak az elmúlt években, és nem adták fel. A vasárnapi országgyűlési választásokra utalva úgy fogalmazott, a magyar történelem ritka, nagy napjához érkeztünk el. „Rajtunk a sor, hogy cselekedjünk” – szögezte le Orbán Viktor, kiemelve: most vasárnap olyan dolgok dőlnek el, amiért hosszú évek óta harcolunk. Eldőlhet, hogy következmények nélküli ország maradunk-e, és eldőlhet az is, jó lesz-e ismét magyarnak lenni, ismét felnéznek-e ránk a világ más országai, és képesek leszünk-e ismét nagy dolgokra, képesek leszünk-e összefogni nagy ügyek érdekében.
Mindez rajtunk múlik, mert rajtunk a sor – húzta alá a Fidesz elnöke, hozzáfűzve: itt az idő, hogy elsöprő hangerővel kimondjuk, az elmúlt nyolc esztendőben rossz úton járt az ország,
Az egészségügy és az oktatás működtetését át kellene venni az önkormányzatoktól">Az egészségügy és az oktatás működtetését át kellene venni az önkormányzatoktól
2010. október 2.Orbán Viktor szerint lenne elég ereje az államnak az egészségügy és az oktatás működtetésére, ha átvenné azokat az önkormányzatoktól. A miniszterelnök ezt kérdésre válaszolva mondta az InfoRádió Aréna című műsorában péntek este, ahol arról is szólt: szerinte az volna az ideális, ha az önkormányzatok már úgy készíthetnék el a 2011-es költségvetésüket, hogy a legfontosabb kérdésekről megállapodtak a központi kormányzattal.
Kalocsán változásra van szükség">Kalocsán változásra van szükség
2010. szeptember 29.Kalocsán változásra van szükség, mert a liberális elveket valló jelenlegi polgármester nehezen tudna együttműködni a kormánnyal – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kalocsán. „Hihető-e az, hogy aki Kóka Jánostól, Kuncze Gábortól vagy Horváth Ágnestől remélt forrásokat, megtalálja a hangot a jobboldali kormánnyal?” – tette fel a kérdést a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
Akik hasonló értékrendet vallanak, könnyen megtalálják a közös hangot, közösen tudnak tervezni, sok közös ötletük lesz és ez lehetőség arra, hogy támogatások érkezzenek Kalocsára
Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak egy XIII. kerületi iskola bezárása ellen">Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak egy XIII. kerületi iskola bezárása ellen
2010. szeptember 29.Közel háromszáz aláírást gyűjtöttek össze azok a szülők, akik petícióban tiltakoznak a XIII. kerületi Kassák Lajos Gimnázium bezárása ellen – tájékoztatta a távirati irodát Spaller Endre, a Fidesz-KDNP szövetség polgármesterjelöltje jelezve: önkormányzati frakciójuk is támogatja az akciót.
Spaller Endre az MTI-nek azt mondta, a szocialista vezetésű önkormányzat korábban összevonta, most pedig be akarja zárni az oktatási intézményt.
Csak összefogással lehet megnyerni a vasárnapi választást">Csak összefogással lehet megnyerni a vasárnapi választást
2010. szeptember 27.Mezőtúron csak összefogással lehet megnyerni a vasárnapi önkormányzati választást, és akkor 20 év után végre a Fidesz–KDNP szövetség adhatja a város polgármesterét – mondta Orbán Viktor a Berettyó-parti településen, ahol jelöltjük Herczeg Zsolt támogatására buzdította az embereket a helyi közösségi háznál mondott rövid beszédében. Orbán Viktor Szarvasra is ellátogatott, ahol kifejtette, október 3-án megerősíthetik a kormányt az emberek.
Orbán Viktor mezőtúri látogatása során arra kérte a jelenlévőket, ha valóban változást akarnak, akkor beszéljenek erről mindenkivel, mert „ha nem tudunk felállni a változás mellett,
A honvédelemnek szüksége van az önkéntes-tartalékos rendszerre">A honvédelemnek szüksége van az önkéntes-tartalékos rendszerre
2010. szeptember 23.A honvédelem fejlesztésének első és legfontosabb lépéseként törekedni kell a katonák életpálya-modelléjének megtervezésére, megbecsülést és kiszámíthatóságot biztosítva ezzel a pályára lépők számára – hangsúlyozta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára egy Tiszavasváriban a Találkozások Házában megrendezett fórumot megelőző sajtótájékoztatón. A kereszténydemokrata politikus szerint ez az eszköze annak, hogy vonzóvá tegyék a katonai pályát, s jövőképet mutassanak mind a hivatásos, mind pedig a szerződéses állomány számára. „Azaz tudja a katona, hogy hány év múlva, milyen rendfokozatra, beosztásra és illetményre számíthat” – tette hozzá.
Az államtitkár ugyanakkor fontosnak nevezte az önkéntes-tartalékos rendszer alapjainak lerakását és kiszélesítését, a részletek kidolgozása azonban még folyamatban van.
Kétharmadot is szerezhet a Fidesz–KDNP">Kétharmadot is szerezhet a Fidesz–KDNP
2010. szeptember 23.Akár kétharmados támogatottsággal is nyerhet Tarlós István az október 3-i önkormányzati választáson Budapesten – derül ki a Gallup legfrissebb felméréséből. A Fővárosi Közgyűlésbe négy párt juthat be, és várhatóan a Fidesz–KDNP-nek abszolút többsége lesz – szerepel a kutatásban. A megkérdezettek Tarlóst tartják a legalkalmasabb jelöltnek.
A választáson valószínűleg részt vevők döntő többsége Tarlós Istvánt tervezi támogatni a szavazatával – derül ki a Gallup felméréséből.
A legszegényebbeknek lesz távhő- és gázártámogatás ">A legszegényebbeknek lesz távhő- és gázártámogatás
2010. szeptember 23.A hitelkárosultak védelmét, a távhő- és gázártámogatás fennmaradását, valamint a szociális alapellátás erősítését emelte ki a kormány célkitűzései közül Soltész Miklós szociális államtitkár Várpalotán, egy lakossági fórumon.
Az államtitkár először a város gyermekjóléti szolgálatához látogatott, ahol tájékoztatták arról: van már olyan tanuló, aki túllépte az ötven óra igazolatlan hiányzást.
Az önkormányzati választás folytatása lesz az országgyűlési választásoknak">Az önkormányzati választás folytatása lesz az országgyűlési választásoknak
2010. szeptember 23.A Fidesz–KDNP szövetség együtt kíván működni minden olyan politikai erővel és civil szervezettel Egerben, amely a város javát szolgálja – jelentette ki Habis László, a település polgármestere, egyben a pártszövetség polgármesterjelöltje Egerben.
A Fidesz és a KDNP olyan jelöltekkel indul a választásokon, akiket a polgári értékek és a lokálpatriotizmus jellemeznek – közölte a politikus azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutat
Kismamabérletet vezetne be Pécsett a KDNP">Kismamabérletet vezetne be Pécsett a KDNP
2010. szeptember 15.A Kereszténydemokrata Néppárt a Fidesszel, illetve az Összefogás Pécsért Egyesülettel (ÖPE) közösen állított listát az októberi helyhatósági választásokra. A névsorban két KDNP-s politikus, Grób Gábor és Oszoli Dénes is szerepel, melyre több mint egy évtizede nem volt példa, ugyanis a kereszténydemokraták utoljára tizenkét évvel ezelőtt indítottak egyéni jelöltet a pécsi helyhatósági választásokon.
„2004-ben, húszévesen csatlakoztam a KDNP-hez.







