Az idősek számíthatnak a kormányra és a kormánypártokra

A Fidesz szerint a miniszterelnök szerdai bejelentése az időseket támogató újabb intézkedésekről azt igazolja, hogy az idős emberek számíthatnak a kormányra és a kormánypártokra.

kdnp.hu – MTI

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján a kormánypártok nevében üdvözölte Orbán Viktor bejelentését a nyugdíjprémiumról, a nyugdíj-kiegészítésről és a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványról. Elmondta: egy átlagos, 125 ezer forintos nyugdíj esetében a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés együttes összege eléri a 24 ezer forintot.

Hangsúlyozta: olyan országot akarnak építeni, amelyben minden nemzedék megtalálja a maga helyét. „Megbecsüljük az idős embereket, támogatjuk őket, és azt szeretnénk, ha részesülnének a gazdaság eredményeiből" – tette hozzá.

A Fidesz szóvivője szerint ez azonban nem volt mindig így, hiszen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc kormányzása idején leginkább az idős embereken csattant az ostor, a megszorítások őket is sújtották. A szocialisták kormányzása idején egyhavi nyugdíjat vettek el az idősektől, nem adtak nekik soha nyugdíjprémiumot, emellett háromszorosára emelték a gáz árát, megduplázták az élelmiszerek áfáját, valamint ki akarták fizettetni az idősekkel a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is – mondta. Megjegyezte: most a baloldalon ugyanezek a politikusok tülekednek.

A Jobbiktól sem számíthatnak jobbra az idősek, a párt gúnyolódik rajtuk, hiszen Vona Gábor pártelnök egy közösségi oldalon a nyugdíjasokról azt írta: „szemeikben gyűlölet lobog, szájukból szennyvíz folyik és felhörgik a 20. század minden traumáját" – mondta a Fidesz szóvivője. Hozzátette: Volner János, a Jobbik alelnöke pedig egy elhunyt nyugdíjas nőn gúnyolódott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!