Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké

Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké, a tövényeket és szokásokat tiszteletben tartó, azokat magukénak valló békés embereké – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.

kdnp.hu – MTI

Ma már nem meri tagadni senki sem, hogy Európa az oszmán hódítás óta a legnagyobb veszélybe került – mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi önkormányzat Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségén. Hozzátette: dél-kelet felől irtózatos embertömegek indultak meg Európa felé.

Ezeréves államiságunk kötelességünké teszi azt, hogy a kontinens jövőjéről szóló vitákban hallassuk hangunkat – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A liberális álláspont szerint mindegy ki lakja Európát, csak a gazdasági szempontból szükséges létszám meglegyen. A legszélsőségesebb liberális válasz szerint a jövevényeknek még az európai szokásokat sem kell átvenniük vagy tisztelniük, minden alkalmazkodási kényszer nélkül megtarthatják, sőt terjeszthetik saját meggyőződésüket – fejtette ki a miniszter. Ez a radikálisan liberális válasz az elmúlt években több tucat alkalommal, gyakran tragikus módon vallott kudarcot Brüsszeltől kezdve Londonon vagy Párizson át a legutóbbi napokban Barcelonáig – fűzte hozzá.

Lázár János hangsúlyozta, az emberek többsége egyetért azzal, hogy Európa vezetőinek már régen nem a migránsok elosztásának módján kellene a fejüket törni, hanem azon, hogyan lehetne a kontinens megszállásának véget vetni. Különben néhány emberöltő alatt hátrányos helyzetű kisebbséggé válunk saját hazánkban, sőt a saját kontinensünkön – mondta.

A miniszter leszögezte, a migráció a népesség fogyására nem adhat választ, legfeljebb a multinacionális nagytőke munkaerőhiányára kínálhat megoldást. Európa azonban nem egy multinacionális cég, hanem kultúra, életforma, identitás, hit, gondolat.

A politikus rámutatott, a magyar kormány volt az első, amely a megmaradás politikáját a nemzetállami szintről összeurópai szintre emelte. Egyre többen látják úgy, hogy ez helyes válasz lehet Európa történelmi kihívásaira.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!