Ha az ellenzéken múlna, a bérek sem nőnének

Ha az ellenzéki pártokon múlna, a bérek sem nőnének, hiszen sorra nemmel szavaztak a béremelésekre és az adócsökkentésekre – mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira, amelyek szerint augusztusban 13,2 százalékkal nőttek a keresetek.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárt szóvivője úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzása alatt „megalázó béreket" fizettek a dolgozóknak, „agyonadóztatták" a munkavállalókat és a vállalkozásokat. Több mint duplája volt a társasági adó és a személyi jövedelemadó, eltörölték a családi adókedvezményt, és elvettek egyhavi bért a közszféra dolgozóitól – sorolta.

2010 óta azonban a béremeléseknek és az adócsökkentéseknek köszönhetően átlagosan több mint 50 százalékkal nőttek a nettó bérek – hangsúlyozta Puskás Imre.

Jelezte, jövőre is folytatódnak az adócsökkentések és a béremelések, tovább emelkedik a minimálbér és a szakmunkás minimálbér, folytatódnak a közszféra béremelései, tovább nő a kétgyermekesek adókedvezménye, és tovább csökkennek a munkát terhelő adók, így a vállalkozások is folytatni tudják a béremeléseket.

A Fidesz szóvivője szerint az ellenzék ugyanott folytatná, ahol abbahagyta, most is adóemeléseket akarnak, el akarják törölni a családi adórendszert, vissza akarják állítani az „akár 30-38 százalékos adókulcsokat", és Brüsszelre akarják bízni, hogy a magyarok mennyit adózzanak.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!