Jövőre 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél

Jövőre további ötezer forinttal nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, így havonta 35 ezer forint, éves szinten pedig 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél 2018-ban – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Novák Katalin emlékeztetett: a kormány 2016 és 2019 között a duplájára emeli a kétgyerekesek adókedvezményét, a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra.

Az egy gyermeket nevelők továbbra is tízezer forintot, a három gyerekesek majdnem 100 ezer forintot, az annál több gyereket nevelők pedig gyerekenként további 33 ezer forintot tudnak megspórolni az adókedvezménynek köszönhetően – tette hozzá.

Novák Katalin megjegyezte, 2011 előtt csak a három vagy több gyereket nevelők élhettek ezzel a lehetőséggel, akkoriban havonta négyezer forintos támogatás járt csak. Az emeléseknek köszönhetően 2011 és 2019 között összesen majdnem hárommillió forint marad a gyereket nevelő családoknál – fűzte hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a családi adókedvezményt már a fogantatást követő 91. naptól igénybe lehet venni, és a támogatás megosztható a két szülő között.

Kitért arra is, hogy a fiatal házasoknak az ötezer forintos házassági adókedvezmény ettől az évtől már két évig jár függetlenül attól, mikor születik az első gyerek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!