A Jobbik egyre kétségbeesettebb

A Fidesz szerint egyre kétségbeesettebb a Jobbik, olyannal vádolja a kormánypártokat, amelyet leginkább ő maga csinál, összejátszik a szocialistákkal.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatón azt mondta, Fidesz és az MSZP szimbiózisban él, egyik sem létezhet a másik nélkül.

A Fidesz erre reagálva közölte: a Jobbik azzal vádolja a Fideszt, amit ő maga csinál: összejátszik a szocialistákkal a parlamentben, a helyi választásokon, az önkormányzatokban és most éppen a "Lex Csicska" néven hívott plakáttörvény kapcsán is.

Közölték továbbá: a legnagyobb korrupció Magyarországon az, hogy Simicska Lajos megvette és burkoltan pénzeli a Jobbikot, és a pénteki, a plakáttörvényről rendezendő újabb szavazás során ki fog derülni, hogy melyik pártnak nem érdeke a korrupció megszüntetése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!