Martin Schulznak inkább a saját pártjával kellene foglalkoznia

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelöltnek ahelyett, hogy bírálja Magyarországot és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, inkább a saját pártjával kellene foglalkoznia.

kdnp.hu – MTI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében a tárcavezető Martin Schulznak a Frankfurter Rundschau és a Berliner Zeitung online kiadásában csütörtökön megjelent interjújára reagált.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az interjúban egyebek mellett bírálta Lengyelországot és Magyarországot, amiért igent mondanak az európai szolidaritásra, amikor pénzt akarnak az EU strukturális alapjaiból, de nemet mondanak, amikor a menekültekről van szó. Mint mondta, ennek ő kancellárként véget vetne.

Szijjártó Péter azt írta: Martin Schulznak továbbra is mindenről Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök jut az eszébe, „pontosan tudjuk", hogy mindkettőt rendszeresen szidalmazza. Pedig a baloldali német politikus jobban tenné, ha a saját pártjával foglalkozna, hiszen az a közelmúltban súlyos választási vereségeket szenvedett – tette hozzá.



 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!